Komoly feladat vár az új kormányra - Nézőpont Intézet Komoly feladat vár az új kormányra - Nézőpont Intézet

Komoly feladat vár az új kormányra

Félelnöki rendszer körvonalazódik azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt megnevezte leendő kormányának tagjait – mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint a meglepetést az okozza majd, hogy a minisztériumok feladata és hatásköre hogyan válik szét pontosan

 Igazi meglepetést nem jelentett a leendő kormány névsorának ismertetése, mivel a nevek már hetek óta keringtek a sajtóban. A meglepetés az lesz majd, hogy a minisztériumok feladata és hatásköre hogyan válik szét pontosan – mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel példaként említette: egyelőre nem tudni, hogy a gazdasági miniszter és a vagyongazdálkodási tárca vezetőjének feladata miben különbözik, hol van a határ közöttük.

Az államtitkároknak is jelentőségük lesz az új kormánystruktúrában, ezentúl nem a miniszter helyettesei lesznek, hanem egy-egy szakterület felelősei – emelte ki a politológus. A szerkezet alapján kockázati tényezőkről beszélni még korai, az viszont már látszik, hogy az új kormányra nagy és komoly feladat vár – vélekedett.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a francia félprezidenciális rendszerre hasonlít leginkább az Orbán-kormány szerkezete, amelyben a komoly elnöki funkció és egy alapvetően az apparátus működtetésére szerződtetett kormány együttműködése jelenti az ország irányítását.

Navracsics Tibor mellett Semjén Zsolt is a kormányfő helyettese lesz, a KDNP elnöke a nemzetpolitikáért fog felelni, így vélhetően az ő feladata lesz a kettős állampolgárság ügyének kezelése, ez a terület pedig tele van aknákkal. Politikai értelemben fajsúlyos és nehéz feladatot kapott Semjén Zsolt is – hangsúlyozta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója.

Mráz Ágoston Sámuel, InfoRádió, 2010. május 3.