GYŐZTEK-E A MIGRÁNSPÁRTIAK ÉS MEGTÖRT-E A MÉDIATÚLSÚLY? - Nézőpont Intézet GYŐZTEK-E A MIGRÁNSPÁRTIAK ÉS MEGTÖRT-E A MÉDIATÚLSÚLY? - Nézőpont Intézet

GYŐZTEK-E A MIGRÁNSPÁRTIAK ÉS MEGTÖRT-E A MÉDIATÚLSÚLY?

Vesztes helyzetből indult a jobboldali média a 90-es években, hiszen a volt kommunisták a szakmaiság álköntösében jelentek meg a magyar nyilvánosságban, a jobboldal itt veszítette el a nem is létező médiaháborút.

Mindezt Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója mondta egy kerekasztal-beszélgetésen Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetemen. Ugyanitt Georg Spöttle egy másik panelbeszélgetésben arról beszélt, hogy egyetlen útja van, hogy megoldjuk a migráció problémáját, továbbra is védeni kell a határainkat és helybe kell vinni a segélyt.

Mint Boros Bánk Levente a Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon című kerekasztal-beszélgetésen kifejtette, álszent szakmaiságba burkolt kommunisták osztották az újságírói szakmának a stigmákat, innen indult a magyarországi média a rendszerváltást követően. Egyetértett ezzel Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, aki úgy fogalmazott, a rendszerváltó média a mocsárban fogant, a KESMA-ra utalva hangsúlyozta, nagyon helyes, hogy új lapot nyitottak ebben. Mint mondta, bízik abban, hogy a hirdetők is látnak majd fantáziát a jobboldali sajtóban, jelenleg a hirdetések nagy része a balliberális médiában jelennek meg.

Ellenzékből sikerült elérni

Sem az Antall-kormány, sem az első Orbán-kormány nem fordított elég figyelmet a médiára. Ez 2002 után nagyon sokat változott, ekkor ismerték fel, milyen fontos szerepe van a médiának – válaszolta Néző László arra a moderátori kérdésre, hogy eleve determinálva volt-e, hogy a posztkommunista átmenet után balliberálissá vált a média. A 90-es évek közepétől a jobboldali médiumok nagyon rossz helyzetben voltak egészen a Magyar Nemzet Új Magyarországgal való egyesülésével, valamint a Lánchíd Rádió és a Hír Televízió elindulásával. Néző László szerint nagyon érdekes, hogy ezt a konzervatív oldalnak ellenzékből sikerült elérnie.

A 90-es években történt változások, a közösségi média térnyerése nemcsak a médiapiacot, hanem a hirdetési szokásokat is meghatározta – mondta Dukász Magor, a Fidesz digitális igazgatója. Ma jelenleg az emberek figyelméért zajló harc van, médiumok, magánszemélyek vannak éles versenyben. A médiumok a közösségi médián töltött idővel, és nem a versenytársakkal harcolnak. Az új egyensúly az érdekes ebben a versenyben, ez a továbbiakban még inkább felerősödik.

Mondjuk ki, független médium és független újságíró nem létezik – szögezte le Boros Bánk Levente. A nemzeti oldal médiumhiánya tanulási folyamat volt, a baloldal pozícióban volt, egyik székből a másikba ült, a jobboldali újságírás nagy hátrányból indult. A 2002-es vereség tanította meg a konzervatív politikai oldalnak, hogy figyeljen a médiára. A média Boros Bánk Levente szerint a politika figyelemvonzó eszköze ahhoz, hogy az üzenetét át tudja adni. A Facebook kapcsán elmondta, ők nem velünk vannak, ne gondoljuk azt, hogy csak azért, mert van valamennyi erőforrásunk, meccset tudunk nyerni azon a pályán – jelentette ki Boros Bánk Levente. A Médianéző Központ korábbi kutatására utalva elmondta, hogy a televízióban és az interneten a balliberális médiaoldal a mai napig erősebb. Az az igazi feladat, hogy ezt ellensúlyozzuk.

Győztek-e a migránspártiak az EU-ban?

Kéz a kézben működnek együtt a bűnszervezetekkel az NGO-k, az embercsempészet óriási biznisz – hangsúlyozta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője a Győztek-e a migránspártiak az EU-ban? című kerekasztal-beszélgetésen. Mint kifejtette, az embercsempészek jobb életet ígérve „éneklik ki a sajtot az ott élők csőréből”. Szerinte egyetlen útja van, hogy megoldjuk a migráció problémáját, továbbra is védeni kell a határainkat, illetve helybe kell vinni a segélyt, ott kell megoldani, hogy normális fizetést kapjanak az ott élők. Spöttle elmondta, hogy 2015 óta 100 milliárd eurót költött a német állam migrációra, ám ha ezt a pénzt a helyszínre vitték volna, sokkal többet tettek volna az ott élőkért. A pénz kiment a kéményen, mégsem szállt fel a fehér füst – emelte ki az elemző. Mint hangsúlyozta, a pénzeket okosan kell invesztálni, élhető körülményeket kell teremteni, hogy az ott élők ne induljanak el a háború sújtotta övezetből a jobb élet reményében. A biztonság a legnagyobb érték, mivel több mint 700 000 olyan bűncselekmény történt, amelyet bevándorló hátterű személyek követtek el Németországban.

A halálhoz, a fegyverropogáshoz, a háborús konfliktusokhoz vannak szokva az ott élők, míg mi ahhoz, ha nem tiszteljük a törvényt, azt szankcionálják – ezzel indokolta Kiszelly Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója, hogy miért nőtt a bűncselekmények száma Németországban. Az elemző elmondta, hogy a politikai vezetés a történelem során sokszor a nép véleményét figyelembe nem véve erőltetett rá döntéseket a németekre, így volt ez a migráció esetében is.

Tartsuk szárazon a puskaport

A Földközi-tengeren érkező migránsokat nem szabad beengedni, a kiindulási helyükre kell őket visszaküldeni – idézte fel Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Európai Tanács 2018. júniusában hozott döntését. Mint mondta, ezt a döntést Magyarország szigorúan betartja. Az államtitkár emlékeztetett arra a múlt heti német, francia, finn, luxemburgi, valamint portugál kezdeményezésre, amellyel azt próbálják elérni, hogy a Földközi-tengerről érkező migránsokat partra kell szállítani, és ideiglenesen szét kell osztani az uniós tagországok között. Magyarország azonban – a V4-ekkel összefogva – kitartott az Európai Tanács döntése mellett. A V4-ek szerint a bevándorlók partra szállításával csak biztató üzenetet küldenénk az embercsempészeknek. Magyarország nem vonzó célpont a migránsok számára, tudják, hogy erős a határőrizet, mégis 6100 illegális határátlépővel szemben indult eljárás. Az államtitkár arra biztatott mindenkit, tartsuk szárazon a puskaport, mivel, ha meg tudtuk akadályozni a V4-ekkel, hogy Frans Timmermans legyen az Európai Bizottság elnöke, akkor a bevándorláspárti erők elleni küzdelem is sikerre visz.

A környezetvédelembe csomagolt keserű pirula

Nyugaton a konzervatív politika nem elég szexi a fiataloknak, a Zöldek viszont meg tudták szólítani a fiatalokat Németországban – mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője. Mint kifejtette, a zöldek atomellenesek, gender- és bevándorláspárti ideológiát csomagolnak környezetvédelembe, amit aztán a következő nemzedéknek keserű pirulaként kell lenyelniük.

Nógrádi György szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) újdonsült elnöke önálló személyiség, nem kötődik Angela Merkel kancellárhoz. Mint mondta, Angela Merkel már nem királynő Európában, egy vágya van, hogy 2021-ig hagyják békén. A biztonságpolitikai szakértő szerint új vezetés érkezik, ezért reménykedhetünk abban, hogy a bevándorlásellenes erők győznek.