HATÁSTALAN A PÁRTPREFERENCIÁKRA AZ ELŐVÁLASZTÁS

A baloldal előválasztása és a jobboldal aláírásgyűjtése azonos hatással járt: szeptember hónapban csak a hibahatáron belül változott a két politikai tábor közötti különbség a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Gyurcsány Ferenc elrettentő erejét mutatja, hogy a minimális elmozdulás a Fidesznek kedvezett.

A baloldali pártok egyesülési folyamatának fontos állomása az előválasztási küzdelem, amely nem látszólag a jelöltek személyének kiválasztásáról szól elsősorban, valójában egy átfogó mozgósító kampány a baloldal, s különösen annak egyesülése mellett. A nagyjából 700 ezerre tehető résztvevői létszám a baloldali szavazótábornak alig több mint a negyede, az ő mozgósításuk azonban fontos az ellenzék megszervezése szempontjából. Ugyanakkor a Fidesz sem maradt tétlen és hasonló mozgósító kampánnyal válaszolt az előválasztásra. Sőt a kormánypárt Gyurcsány és Karácsony személyét középpontba állító petíciója még jobban is teljesített, könnyebb volt a résztvevőket megnyerni vele.

A két mozgósító kampány összességében hatásában kiegyenlítette egymást, mindkét szavazótábor elszántabbá vált, de a két szavazótábor közötti versenyhelyzet nem változott. A részvételüket biztosra ígérő szavazók pártpreferenciája alapján „most vasárnap” a Fidesz 53, az egyesült baloldal a szavazatok 45 százalékát szerezné meg. Mindez a mostani kormánypárt további kényelmes kormányzását tenné lehetővé, mintegy 120 mandátum többséggel. A két politikai tábor között ugyan azonosítható 7 százaléknyi egyéb pártra szavazó, de ők nem rendelkeznek világos preferenciával, konkrét pártnevet csak kevesebb mint harmaduk (2 százalék) jelölt meg preferenciájaként, amely a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktuális gyengeségét is mutatja.

A Fidesz előnye július óta növekszik, de két hónap alatt is csak hibahatáron belül. Összességében mégis elmondható, hogy a Gyurcsány Ferenc személyét középpontba állító kormánypárti kampány politikailag működik, a Fidesz-tábort egyben tartja és enyhén növeli, a baloldal számára pedig a volt kormányfő továbbra is megosztó kérdés maradt. A Nézőpont Intézet korábbi számai mutatták, hogy a kormánykritikusok harmada is a volt kormányfő távozását kívánja.

 

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. szeptember 20. és 21. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.