Még nem akarnak nyitást a magyarok

Minimálisan, de nőtt az eddigi intézkedéseket túl szigorúnak tartók aránya (22 százalék), azonban a túlnyomó többség még mindig nem nyitáspárti Magyarországon (70 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, a Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. 

2020 novembere óta stabilan 50 százalék fölött van a kormányzat koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit megfelelően szigorúnak tartók aránya. A tavalyi év végéhez és az idei év elejéhez képest viszont helyet cserélt a kormányzati intézkedéseket túl szigorúnak és az azokat nem elég szigorúnak tartók táborának mérete: még mindig jelentős kisebbségben van (22 százalék), de valamivel nőtt a nyitáspártiak tábora. A további szigorításokat kívánók (11 százalék) és a jelenlegi korlátozásokkal elégedettek (59 százalék) aránya összeadva jelenleg 70 százalékos, az oltások számának növekedésével, illetve a jobb idő beköszöntével azonban várhatóan a nyitást pártolók aránya növekedni fog. Már csak minden tizedik magyar állampolgár szigorítana tehát tovább az intézkedéseken, tavaly ősszel még volt, hogy a 40 százalékot is meghaladta a korlátozó intézkedések számát sürgetők aránya. A novemberben bevezetett szigorítások azonban a közvélemény számára kielégítőek voltak, ezt mutatja a szigorúságot megfelelőnek tartók folyamatos masszív többsége. 

A vírussal kapcsolatos intézkedések kapcsán sem egységes baloldali ellenzéknek a szavazótábora is megosztott, az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek közel fele is a jelenlegi, vagy szigorúbb intézkedések pártján van, 39 százalékuk nyitáspárti, de jelentős körükben a további szigorításokat kívánók aránya is (18 százalék). A leginkább nyitáspárti demográfiai csoport a legfiatalabb korosztály, de a 18-29 évesek körében is kevesebben vannak ezen az állásponton (41 százalék), mint amennyien elégedettek, vagy akár további szigorítást tartanának kívánatosnak (50 százalék). Érdekesség továbbá, hogy Budapesten is bőven többségben van a jelenlegi szabályozással elégedettek tábora (56 százalék), valamint nincs szignifikáns különbség a további nyitást (18 százalék) és a további szigorítást (15 százalék) igénylők között, tehát nem csoda, hogy a nyitást követelő fővárosi tüntetések kevés embert mozgattak meg.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. február 2. és 4. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.