Nő az oltási hajlandóság Magyarországon

Egyre többen nyilatkoznak úgy a magyarok közül, hogy be fogják oltani magukat a koronavírus ellen. Január első hetében már az emberek közel fele, 45 százalékuk állította ezt – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. A magyarok egyértelmű többsége (62 százalék) továbbra is elégedett a kormány koronavírus-járvánnyal való intézkedései kapcsán.

Nőtt az oltáspártiak aránya Magyarországon, már ugyanannyian tervezik beadatni, mint amennyien nem (45-44) a koronavírus elleni vakcinát. Feltételezhetően a vakcina magyarországi megjelenése és az első beoltottak pozitív tapasztalatai, valamint sok közéleti személy támogató nyilatkozata okozhatta a pozitív fordulatot.

Tavaly év végéhez képest a kormányfő-kritikusok körében nőtt leginkább a beoltási hajlandóság, jelenleg 42 százalékuk adatná be a vakcinát. Ilyen magas még sosem volt körükben ez az arány, ebből is látszik mekkora felelőssége van az ellenzéki politikusoknak, ellenzéki elemzőknek az oltással kapcsolatos kijelentéseik kapcsán. Jelentős növekmény van az 50, illetve a 60 év fölöttiek, tehát a vírus kockázatainak leginkább kitettek körében is, egyértelműen az idősebbek lettek oltáspártibbak. A legidősebb korcsoportba tartozók között 66 százalék nyilatkozott úgy, hogy beadatná a vakcinát. Emellett a többi társadalmi csoportban is ugyan kisebb mértékű, de egyenletes növekedés tapasztalható. 

Az oltás a magyar kormány vírus elleni küzdelmének kulcsa, ebből a szempontból fontos, hogy mennyien bíznak a kabinet munkájában. A magyar kormány, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseivel az emberek közel kétharmada elégedett (62 százalék), csak egyharmaduk elégedetlen (33 százalék). Az oltási program sikere ezeket az európai összehasonlításban is kedvező adatokat akár még javíthatja is. 

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. január 5. és 7. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.