ORBÁN KÉPVISELI JOBBAN A MAGYAROK ÉRDEKEIT

Tízből hat aktív szavazó (61 százalék) szerint Orbán Viktor jobban tudja képviselni a magyar érdekeket, mint Márki-Zay Péter (10 százalék) a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban – derül ki a Nézőpont Intézet hétfő és szerda között készült e heti kutatásából. Az intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a baloldali kormányfőjelölt támogatóinak is kevesebb mint fele (43 százalék) gondolja úgy, hogy ő lenne alkalmasabb erre. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok mintegy négyötöde (80 százalék) nem ajánlana fel fegyvereket Ukrajnának.

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása alapján az aktív szavazók közel kétharmada (61 százalék) szerint Orbán Viktor jobban tudja képviselni a magyar érdekeket a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban, mint Márki-Zay Péter (10 százalék). A politikailag aktívak 12 százaléka szerint egyikük sem alkalmas erre, s mindössze 5 százalékuk szerint alkalmasak mindketten. Míg a kormánypárti szavazók egységesnek mutatkoznak a kérdésben, 95 százalékuk szerint a jelenlegi kormányfő alkalmasabb az érdekképviseletre, addig az ellenzéki tábor erősen megosztott ebben a kérdésben. Mindössze minden negyedik baloldali szavazó (25 százalék) szerint tudja Márki-Zay Péter jobban képviselni a magyarok érdekeit, 24 százalékuk szerint pedig egyikük sem.  Még azok körén belül is, akik Márki-Zay Pétert szeretnék kormányfőnek, mindössze 43 százalék gondolja úgy, hogy a jelenlegi konfliktusban az ő jelöltjük tudna jobban kiállni a magyarokért, míg 10 százalék szerint a jelenlegi kormányfő.

A többség döntően konfliktuskerülő és békepárti nézőpontjára mutat rá, hogy Márki-Zay Péter korábbi megnyilvánulásával szemben, 80 százalék szerint nem kellene fegyvereket felajánlani Ukrajnának, és mindössze 15 százalék szerint igen. Egyaránt a fegyverfelajánlást ellenző állásponton vannak a kormánypárti (92 százalék) és a baloldali szavazók (64 százalék), a fegyveres támogatás hívei ugyanakkor az ellenzékiek körében (27 százalék) vannak nagyobb arányban, szemben az ezt szinte teljesen ellenző Fidesz-szavazókkal (5 százalék) szemben.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. február 28. és március 2. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék