ORBÁN VIKTOR A JÁRVÁNYKEZELÉS NYERTESE - Nézőpont Intézet ORBÁN VIKTOR A JÁRVÁNYKEZELÉS NYERTESE - Nézőpont Intézet

ORBÁN VIKTOR A JÁRVÁNYKEZELÉS NYERTESE

Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében, jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A miniszterelnök ezen mutatója az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is szintet tudott lépni, míg az előző években a magyarok fele (50, illetve 52 százalékuk), jelenleg közel a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.

Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből. Míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50 és 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék). Az előző héten végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg 10-ből 6 ember a kormányfő mögött áll (62 százalék). Az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el a társadalom egyharmadát. Ennek hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány során a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz kepést pedig jóval sikeresebben működött. Az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet júniusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns. 

2022-ben az országgyűlési választás sokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni. Az ellenzéknek így a győzelemhez két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania. Elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba. Másodsorban a majdani közös jelöltről el kell hitetnie az ellenzéknek, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő. Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz az ellenzéknek.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2020. június 24. és 26. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.