UTCAHOSSZAL VEZET A FIDESZ-KDNP AZ EP-VÁLASZTÁS UTÁN

A biztos szavazók több mint fele (53 százalék) továbbra is a kormánypártokkal szimpatizál – derült ki a Nézőpont Intézet júniusi, az EP-választásokat követő első 5000 fős személyes közvélemény-kutatásából.

Az ellenzéki pártok közötti erőviszonyok az EP-választásokkal átalakultak, ami azt mutatja, hogy Magyarországon jelenleg ellenzékváltó hangulat van.

Az európai parlamenti választás után is stabilan vezeti a pártok népszerűségi listáját a Fidesz-KDNP pártszövetség. A Fidesz-KDNP a választási részvételüket biztosra ígérők körében 53 százalékon áll. A legerősebb ellenzéki párt címet jelenleg birtokló DK a politikailag aktívaknál 12 százalékon áll, tehát lendületük az EP-választások után is kitartott, bár az akkor elért 16 százalékos eredményüket nem tudnák megismételni. Második helyük mellett elmondható, hogy Gyurcsány Ferencék pártjának hátránya jelentős a Fidesz-KDNP mögött, táboruk kevesebb, mint negyedakkora.

Az EP-választáson két mandátumot szerző Momentum továbbra is harmadik helyen áll 10 százalékos eredményével, míg a Jobbik 8 százaléknyi szavazó támogatottságát élvezi, tehát eredményük a májusi választáshoz közeli. Az MSZP-P szövetség támogatottsága (6 százalék) mélyponton van, a baloldali szavazók bizalmának megnyeréséért folytatott versenyben vesztésre állnak Gyurcsány Ferenc pártjával szemben. Az európai parlamenti választáson meglepetést jelentő eredmény, miszerint a DK erősebb az MSZP-nél, tehát továbbra is fennáll.

Az ellenzéki pártok általános állapotáról sokat elárul az, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatottsága a biztos szavazóknál eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt, jelezve ezzel azt, hogy Magyarországon továbbra is ellenzékváltó hangulat van. A korábban a bejutási küszöb környékén billegő LMP 3 százalékon, a Mi Hazánk 2 százalékon áll.

A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 41, a DK 8, a Momentum és a Jobbik 7-7, az MSZP-P, az MKKP és az LMP 3-3-3, míg a Mi Hazánk 2 százalékon áll. 

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. május 31. és június 26. között készült 5000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 5000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 1,4 százalék.