Másfélszer többen optimisták, mint egy éve

2015 végén a magyarok nagyjából fele (48 százalék) vélte úgy, hogy összességében jól fog alakulni az ország számára a 2016-os év. 2014 decemberében csak a teljes felnőtt népesség 34 százaléka gondolta ugyanezt, közel másfélszer többen optimisták tehát, mint egy éve – derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából készült legfrissebb kutatásából.

A többség optimista 2016 kapcsán

A Nézőpont Intézet 2014 végén, hasonló időszakban készült felmérése alapján akkor csak minden negyedik válaszoló (25 százalék) gondolta, hogy összességében jól alakult a 2014-es év az ország szempontjából. 2015 végén ugyanakkor már a magyarok kétötöde (40 százalék) volt elégedett az eltelt évvel, ami egyértelmű javulást jelez.

Ami a 2016-os várakozásokat illeti, az ország általános, jövőbeli kilátásainak megítélése még inkább pozitívba fordult. 2014 végén összességében még kevesebben voltak optimisták (34 százalék), mint ahányan borúlátóak (46 százalék). 2015 végén viszont már egyértelműen többen voltak azok, akik szerint összességében jól fog alakulni Magyarország szempontjából a következő év (48 százalék), mindössze az emberek közel harmada (32 százalék) pesszimista.

Nezopont_Intezet_Kozvelemeny_kutatas_2016-01-06 (01)

Ennek kapcsán nem lehet figyelmen kívül hagyni a politikai klíma változását. 2014 végén a kormánypártok támogatottsága mélyponton volt, ezzel szemben 2015 végére, – főként a bevándorlási válság kapcsán kialakult nemzeti egység miatt – a Fidesz-KDNP tábora visszaerősödött. Mivel ezzel együtt összességében az általános elégedettségi szint is magas, a várakozások pedig túlnyomórészt pozitívak, a kormányzás félidejéhez közelítve tehát elmondható: nincs protest hangulat az országban.

Elismerik a magyarok a gazdasági sikereket és bíznak a további bővülésben

A kiemelkedően jó makrogazdasági eredmények a társadalom percepcióiba is beépültek. A magyarok kétötöde szerint javult az ország gazdasági helyzete az elmúlt évben (43 százalék). 2014-hez képest ez esetben is jobb az összkép, akkor még közel kétszer annyian (54 százalék) ítélték rossznak az évet az ország gazdasági helyzete szempontjából, mint ahányan javulást tapasztaltak (29 százalék).

Még jobb az emberek véleménye az ország gazdasági helyzetének 2016-ban várható alakulásáról. Több mint felük (53 százalék) szerint további javulás várható gazdasági téren, csak negyedük (26 százalék) vár jövőre visszaesést. E kérdésben egy esztendő alatt teljesen átfordult a közvélemény: 2014 végén még csak 34 százalék bízott a gazdasági sikerekben, a pesszimisták aránya 46 százalék volt.

Nezopont_Intezet_Kozvelemeny_kutatas_2016-01-06 (02)

A kutatás a Heti Válasz megbízásából készült.

Módszertan
A Nézőpont Intézet legfrissebb telefonos közvélemény-kutatása 2015. december 3-7. között készült 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

A kutatás innen tölthető le