2014 ÓTA ELŐSZÖR EGYSZÁMJEGYŰ A JOBBIK, AZ LMP ÉS A FIDESZ TOVÁBB ERŐSÖDÖTT

Július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól, míg ez idő alatt az LMP megduplázta várható listás szavazatarányát – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára kézült közvélemény-kutatásából.

Októberhez képest a Fidesz-KDNP is erősödött, immár a választási részvételüket biztosra ígérők közel fele (48 százalék) választaná a kormánypártokat.

Pártpref november_jav

Novemberben a teljes felnőtt népesség 35 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami négy százalékpontos növekedés októberhez képest. A Jobbik tábora újabb egy százalékpontot csökkenve csak 9 százalék, a párt így 2014 óta először egyszámjegyű eredményt ért el a teljes felnőtt népesség körében. Az MSZP-vel továbbra is 5, a DK-val pedig 4 százalék szimpatizál, míg ezen a bázison az Együtt, a Párbeszéd és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok egyaránt 1 százalékon állnak. Egy százalékpontot erősödve az LMP-t a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, míg a Momentummal változatlanul 2, a Kétfarkú Kutya Párttal pedig immár csak 1 százalék szimpatizál.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP ugyancsak erősödött, immár a választási részvételüket biztosra ígérők közel fele (48 százalék) választaná a kormánypártokat. Ezzel szemben a Jobbik mindössze a listás voksok 16 százalékára esélyes, holott júliusban még 23, augusztusban 22, szeptemberben 21, októberben pedig 19 százalékon állt. A párt várható listás szavazatainak aránya folyamatosan csökkent, július óta tízből nagyjából három biztos szavazó fordult el a Jobbiktól.

A Jobbik után statisztikai értelemben hármas holtverseny alakult ki az MSZP 9, valamint a DK és az LMP 8-8 százalékos eredményét nézve. Az LMP júliusban mindössze a listás voksok 4, augusztusban 5, szeptemberben 6, októberben pedig 7 százalékára lett volna esélyes. Ez idő alatt tehát a párt megduplázta várható listás szavazatarányát. Ezen a bázison a Momentum 4, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, míg a Párbeszéd és a Liberálisok 1-1 százalékon állnak.

***

Módszertan:
A Nézőpont Intézet személyes közvélemény-kutatása 2017. november 1-19. között készült 2000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük