A FIDESZ AZ EGYETLEN NÉPPÁRT

Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest – derül ki a Nézőpont Intézet, Magyar Idők számára készített legfrissebb felméréséből. A Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet, minden egyes társadalmi csoportban a kormánypártok a legnépszerűbbek.

Nincs olyan demográfiai csoport, aminek egyharmada ne lenne fideszes, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg néhol a 10 százalékot. Ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz az egyetlen néppárt Magyarországon. A jelenlegi népszerűségi adatok alapján nem jutna parlamentbe az MSZP-Párbeszéd pártszövetség és a Momentum sem, az LMP pedig csak épphogy elérné a bejutási küszöbhöz szükséges 5 százalékot.

np_partpreferencia_2018augusztus (002)

A teljes választókorú magyar népesség 41 százaléka a kormánypártok szimpatizánsa a Nézőpont Intézet július végén és augusztusban, 2000 fő személyes megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatása alapján. A Fidesz-KDNP az áprilisi országgyűlési választások óta stabilan maga mögött tudhatja a lakosság bő négytizedét, az ellenzék pártjai pedig nem képesek jelentősen változtatni saját pozíciójukon. A második helyet továbbra is a Jobbik foglalja el 10 százalékkal. A teljes népességben 6 százalékos támogatottsággal bíró MSZP-P és a 4 százalékos DK szintén megtartották az előző havi táborukat, és a belső harcoktól, távozásoktól és kizárásoktól továbbra is hangos LMP is stabilan 3 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A parlamenten kívüli Momentum 2, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk 1-1 százalékos bázissal bír.

Minden demográfiai csoportban (nem, kor, iskolai végzettség, településtípus) magasan a Fidesz-KDNP rendelkezik a legtöbb szimpatizánssal a teljes népesség adatait figyelembe véve. Nincs olyan demográfiai csoport, aminek egyharmada ne lenne fideszes, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg néhol a 10 százalékot, de a 60 év felettiek között például ők is csak 5 százalékon állnak. Ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz az egyetlen néppárt Magyarországon.

Ha a teljes ellenzék támogatottságát összeadjuk, akkor is, Budapest kivételével, minden társadalmi csoportban magasabb annál az értéknél a Fidesz-KDNP népszerűsége. A férfiak között 10, a nők körében pedig 17 százalékpont a kormánypártok előnye az ellenzék egészével szemben. A különböző korosztályokat tekintve a legfiatalabb, 18-29 éveseket tartalmazó korcsoportban a legkisebb (7 százalékpont) a különbség a Fidesz-KDNP és az ellenzék között, a 60 éven felülieknél már jelentős, 16 százalékpontos a kormánypárti fölény. Az alapfokú végzettségűeknél majdnem 20 százalékponttal több szimpatizánssal rendelkezik a kormánypárt, a diplomások körében viszont 4 százalékpontra olvad az előny. Az összevont ellenzék Budapesten 12 százalékpontos előnyben van, az ország többi részén azonban tekintélyes, 18-20 százalékpontos a lemaradásuk. Árnyalja a képet az ellenzék számára, hogy a Fidesz-KDNP legalább háromszor népszerűbb az összes többi pártnál, rendkívül fragmentált az ellenzéki oldal. Szintén rossz hír az ellenzéknek, hogy a fővárosban az összevont baloldali tábor mérete már 6 százalékponttal elmarad a kormánypártok támogatottságától.

A legvalószínűbb választási eredményre irányuló becslés tanúsága szerint a Fidesz-KDNP listája egy most vasárnapi voksoláson 54 százaléknyi szavazatot kapna, az előző havinál egy százalékponttal kevesebbet. A Jobbik támogatottsága a választás után tapasztalható visszaesés után most nem változott, 17 százalékos eredménnyel futna be a második helyre, az MSZP és a P közös listája 9 százalékos eredménnyel nem szerezne parlamenti mandátumot. A DK az előző havi egy százalékpontos erősödés után ismét javított, immár 7 százalékot kapna, és az LMP is bejutna a Parlamentbe 5 százalékos eredménnyel. Kiszorulna viszont a továbbra is 4 százalékos Momentum, a 2 százalékos Kutyapárt és az 1 százalékon álló Mi Hazánk.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. július 19. és augusztus 14. között készült 2000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék

kutatás a linkre kattintva tölthető le.

Kép forrása: 123rf.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük