A BALOLDALI SZAVAZÓK IS TARLÓS GYŐZELMÉRE SZÁMÍTANAK

Tarlós István nemcsak vezet a főpolgármesterségért folyó versenyben (a biztos szavazók 52 százaléka támogatja), de sokkal esélyesebbnek is tartják kihívóinál – derül ki a Nézőpont Intézet szombaton zárult fővárosi kutatásából.

Karácsony Gergely számára különösen kiábrándító adat, hogy a magukat baloldali szimpatizánsnak nevezők 43 százaléka számít Tarlós és csupán 41 százalékuk az ellenzéki pártok jelöltjének győzelmére.

Hétfőn eldől, kik állhatnak sorba a főpolgármesteri küzdelemben október 13-án. Az már előre látható, hogy Tarlósnak több és többfajta kihívója is akad, akik előtt a pozícióra való alkalmasság megítélésében utcahosszal vezet. Míg a hivatalban lévő és maradni akaró Tarlós Istvánt a fővárosiak 56 százaléka tartja kifejezetten alkalmasnak, s 34 százalékuk kételkedik csak ebben, Karácsony Gergely esetében fordított arányokat láthatunk. A Zuglóban újabb megmérettetést nem vállaló Karácsonyt a budapestiek 32 százaléka tartja a főpolgármesterségre alkalmasnak, 53 százalékuk, azaz a budapestiek abszolút többsége, viszont egyértelműen kételkedik ebben. Az ellenzéki pártok jelöltjén túl, Tarlós kihívójaként régóta versenybe szállt Puzsér Róbertet csak a szavazók 11, a nemzeti baloldali Thürmer Gyulát 6, míg a rivaldafényt kereső Berki Krisztián 1 százalékuk nevezte alkalmas jelöltnek.

Mivel sokkal alkalmasabbnak tartják a választók a főpolgármesterségre, nem meglepő, hogy a főpolgármester-jelöltek versenyében is jelentős Tarlós István előnye. A biztos szavazók körében 52 százalékos a támogatottsága, míg Karácsony Gergely 42, Puzsér Róbert pedig 6 százalékot szerezne. Mindez minimális emelkedés Tarlós István esetében és hasonló csökkenés Karácsony Gergely támogatottságában.

Az alkalmasság megítélése mellett a választók által feltételezett esélyesség is jelentősen befolyásolja, melyik jelölt ülhet be a városházára. A budapestiek háromötöde (60 százalék) Tarlós István győzelmére számít, míg kevesebb mint egyötöde (18 százalék) gondolja azt, hogy Karácsony Gergely főpolgármester lehet. Puzsér Róbert is több szavazatban reménykedhet, mint ahányan bíznak áttörésében (1 százalék). A kormánypártiak 88 százaléka biztosra veszi Tarlós újrázását, s csak 3 százalékuk gondolja, hogy a DK, az MSZP és a Momentum által is támogatott Karácsony felülkerekedik rajta. Igazán azonban az beszédes adat, hogy a baloldali ellenzéki szimpatizánsok is inkább Tarlós győzelmére számítanak. 43 százalékuk szerint nem lesz változás a főpolgármester személyében, s csak 41 százalékuk gondolja, hogy Karácsony Gergely Demszky Gábor késői utódjává válhat.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. augusztus 29. és szeptember 7. között készült Budapesten, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb fővárosi lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint, a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.