A JOBBIK A LEGINKÁBB RASSZISTA ÉS ANTISZEMITA PÁRT A MAGYAROK SZERINT

A baloldali pártokhoz való közeledés ellenére látható, hogy továbbra is a legantiszemitább, legrasszistább és legradikálisabb politikai pártnak tartják a Jobbikot a magyar emberek – derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából.

Nemhogy a néppártosodás nem sikerül a Jobbiknak, de egyre többen gondolják, hogy a párt a leginkább rasszista (43 százalék), antiszemita (33 százalék), illetve radikális (28 százalék).

A Jobbik a 2018-as választási vereség után tovább folytatta a kommunikációt a Vona Gábor által elkezdett néppártosodásról. A néppárti profil kialakítása a Nézőpont Intézet felmérése szerint azonban eddig kudarcot vallott, ugyanis nemhogy kevesebben, de 2018 júliusa óta egyre többen gondolják azt, hogy a Jobbik a leginkább antiszemita (43 százalék) rasszista (33 százalék) és radikális (28 százalék) párt Magyarországon. Nincs olyan másik párt, amely bármelyik jelző eseten akár csak 10 százalékos eredményt elért volna.

Tavaly nyár óta 10 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik szerint az antiszemitizmus és 11 százalékponttal azoké, akik szerint a rasszizmus tulajdonságaival leginkább a Jobbik jellemezhető a magyar pártok közül. Erről minden valószínűség szerint az elmúlt fél évben kirobbant közéleti botrányok tehetnek.

A felmérés rávilágít arra is, hogy a balliberális ellenzéki véleményvezérek és pártok egy esetleges közös ellenzéki együttműködés megvalósítására vonatkozó irányvonala szintén zsákutcás stratégiának tűnik, mivel a szavazótáboruk továbbra is rossz véleménnyel van a Jobbikról. A baloldali szimpatizánsok is a Sneider Tamás vezette pártot tartják a leginkább rasszistának (41 százalék), antiszemitának (33 százalék) és radikálisnak is (36 százalék). Legnagyobb gondot a fővárosban okozhat az összefogás a baloldal és a Jobbik között, a budapestiek az átlagosnál nagyobb mértékben gondolják úgy, hogy a Jobbik a leginkább antiszemita (44 százalék), rasszista (50 százalék), és radikális (35 százalék) párt.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018 január 25. és 29. között készült 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.