A Bajnai-féle alkotmányterv politikai kockázatai

bajnai_milla

A 2010-es alkotmányozás folyamatát rengeteg támadás érte az ellenzék részéről, a jogállam és demokrácia védelme pedig állandó témája a baloldalnak. Így akár logikus lépésnek is tekinthető, hogy a formálódó baloldali összefogás első körben a közjogi kérdésekben kíván közös nevezőre jutni. Önmagában az alkotmányozás témájának középpontba állítása és a konszenzus lehetősége is számos kérdést vet fel, ám tartalmilag is több politikai kockázat rejlik az Együtt 2014 alkotmánytervezetében.

A Bajnai Gordon által megcélzott „politikai közepet” jó eséllyel megosztó liberális világkép rajzolódik ki a szövegből, gazdaságilag egy 2008-as típusú IMF-hitelmegállapodásra való készülés körvonalazódik, több esetben pedig a kormányozhatóság válna nehezebbé az – amúgy szinte módosíthatatlan alkotmányt előrevetítő – alkotmányterv alapján. A jogállamiság vagy a hatalommegosztás elve felől vizsgálva a jelenleg hatályos Alaptörvényhez képest az Együtt 2014 alkotmánykoncepciója több esetben növeli a kormánnyal szembeni ellensúlyokat, míg máshol bővíti a kormány mozgásterét. Ez önmagában akár legitim hangsúlyeltolódásokat is jelenthet, ám érdemes néhány pontban felhívni a figyelmet a közjogi, politikai kockázatokra.

Az elemzés innen tölthető le.