KÉT HASONLÓ MÉRETŰ TÁBORRA SZAKADHAT A JOBBIK

Erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt elmúlt években véghez vitt néppárti fordulata kapcsán.

Ebből kifolyólag, egy Toroczkai László által létrehozandó új politikai erő az egykori radikális párt szavazótáborának felét is elcsábíthatja – derül ki a Nézőpont Intézet, Magyar Idők számára készített kutatásából. Az eredményekből kiderül az is, hogy a kilépési hullámtól szenvedő párt Dúró Dóra és Toroczkai László személyében a második és a harmadik legnépszerűbb politikusát veszítheti el.

A néppártosodás, mint törésvonal

Statisztikailag azonosnak mondható a Jobbik két irányvonalának támogatottsága a szimpatizánsok körében. A jobbikosok 43 százaléka tartja pozitívnak a néppártosodást, 49 viszont úgy gondolja, a radikális úton kellett volna tovább haladni a közösségnek. Ez mutatja tehát, hogy az egykor radikális pártban milyen éles törésvonalat jelent a Vona Gábor által felvetett néppártosodás.

Nem csak ez okozhat fejfájást azonban az új pártvezetésnek, hanem az is, hogy a megkérdezett Jobbik-szimpatizánsok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szavazna egy Toroczkai által alapított új pártra. Kategorikusan csak 36 százalék utasította el ezt a lehetőséget. További veszélyforrást jelenthet a Jobbik vezetői számára, hogy a szimpatizánsok közel háromtizede még nem alakított ki véleményt a kérdésben.

A jelenlegi állás szerint tehát a Toroczkai-párt, ha elvégzi az ehhez feltétlenül szükséges politikai aprómunkát, akkor megfelezheti a Jobbik jelenlegi táborát. Mindezzel az ásotthalmi polgármester esélyessé válhat akár még a mandátumszerzésre is a jövő évi európai parlamenti választáson. Mindemellett, az újonnan alakult párt megnehezítheti az anyapárt önkormányzati választási felkészülését is a települési alapszervezetek átcsábításával.

np_jobbik_neppartosodasa

Az ismert politikusok lemorzsolódása

A választókorú magyar népesség körében még mindig messze Vona Gábor a legismertebb jobbikos politikus, a megkérdezettek 95 százaléka hallott már a lemondott pártelnökről. Nem mondható azonban, hogy ő a legnépszerűbb: mindössze 32 százalék látná szívesen fontos politikai pozícióban, míg Dúró Dóra a Vona arányával statisztikailag megegyező 27 százalékon áll. A Toroczkai-féle irányvonalhoz tartozó parlamenti képviselőnő elutasítottsága 40 százalékos, szemben Vona 57 százalékával. Tehát bár hasonló népszerűségi mutatóval rendelkeznek, az egykori pártelnök jóval népszerűtlenebb.

Problémát okozhat a Jobbik számára, hogy Dúró Dóra és Toroczkai László kilépésével, illetve kizárásával a második és a harmadik legismertebb és ezzel együtt legnépszerűbb politikusukat veszíthetik el. Őket ismertségben, a szintén a pártot erősen kritizáló Novák Előd követi.

Szintén nem jó előjel, hogy az újonnan pártelnökké választott Sneider Tamást mindössze a teljes népesség 41 százaléka ismeri. Közülük is háromszor annyian utasítják el, mint amennyien jó véleménnyel vannak róla, erős üvegplafont építve ezzel a néppártosodni kívánó pártelnök és ezzel pártja fölé is.

Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton, akik egyértelműen kiálltak az új vezetés és a radikális irányvonal elhagyása mellett, szintén csak Sneider Tamás szintjén állnak mind ismertségben, mind pedig népszerűségben.

np_jobbikos_politikusok_nepszerusege

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. június 1-6. között készült 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük