MÁRKI-ZAY PÉTER LEGYŐZHETŐ

Fél évvel az őszi önkormányzati választások előtt szűk többségben vannak azok, akik nem szeretnék, hogy Márki-Zay Péter legyen Hódmezővásárhely polgármestere (46 százalék), azokkal szemben, akik szeretnék őt a városvezetői székben látni a jövőben is (42 százalék).

Ez derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

Hat hónappal az önkormányzati választások előtt, a 2018 óta egyik legizgalmasabb városban, Hódmezővásárhelyen készült közvélemény-kutatás szerint többen szeretnék, hogy Márki-Zay Péter ne folytassa polgármesteri munkáját (46 százalék), mint amennyien azt, hogy továbbra is ő vezesse a várost (42 százalék). Márki-Zay Péter elutasítottsága mögött több ok húzódik, melyek közé sorolható, hogy a megkérdezettek 44 százaléka szerint ideje túl nagy részét tölti polgármesterként országos szintű politizálással, de megítélését ronthatja az is, hogy a vásárhelyiek 34 százaléka szerint bevándorláspárti. A regnáló városvezető újraválasztási esélyeit rontja az is, hogy a városlakók túlnyomó többsége (88 százalék) hallott arról a hírről, hogy az akkoriban a mostani polgármester által vezetett otthonszüléssel foglalkozó cég felelőssége felmerült egy újszülött halála kapcsán. Mindösszesen 43 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint nem felelős a Márki-Zay Péter által korábban vezetett, szülészettel foglalkozó cég az újszülött haláláért.

A polgármester tavaly február óta csökkenő népszerűségével szemben azonban látható, hogy mind a Fidesz, mind a kormánypárthoz köthető politikusok támogatottsága magas. Lázár János és Orbán Viktor a két legnépszerűbb politikus Hódmezővásárhelyen, mindkettőjüket a helyiek fele szeretné fontos pozícióban látni.

A városban a Fidesz-KDNP népszerűségét sem tudta megtörni Márki-Zay Péter, ugyanis a biztos szavazók fele (49 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a kormánypártokkal szimpatizál. A 2018 áprilisi választásokon a Fidesz-KDNP 46, 8 százalékot szerzett, tehát azóta még növelni is tudta táborát. Ezen felül valamekkora tartaléka még ezen felül is lehet a kormánypártoknak, mivel a biztos szavazók harmada még bizonytalan, vagy nem árulja el preferenciáját.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. március 5-7. között készült 500 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb helyi lakosságra nem és kor szerint. 500 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 4,5 százalék.