Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a legkisebb közös többszörösben állapodott meg csupán a koordinált indulással. Ugyan matematikailag a koordinált indulás alkalmas az összes baloldali szavazat begyűjtésére, a lélektani kérdéseket azonban figyelmen kívül hagyja. Alkujuk a mindkét fél számára kedvezőtlen vita lezárására alkalmas ugyan, a baloldali alternatíva erejének demonstrálására semmiképpen. Így a közvélemény-kutatók által feltételezett rejtőzködő vagy bizonytalan kormányváltók megnyerése is sokkal nehezebb lesz a baloldali pártok számára. A meghosszabbított miniszterelnöki versengéssel és a különálló listákkal ugyanis nehezen tudja a kormányváltó erő képét felmutatni a két párt. További bonyodalmat okozhat, ha a kutatásokban rendre 5 százalék környékén ingadozó Együtt 2014-PM szövetség nem tudja elérni a bejutáshoz szükséges 10, vagy pártegyesülés esetén 5 százalékos küszöböt. Ebben az esetben minden választókerületi töredékszavazat elveszne. A két pártelnök kiélezett vitája a megállapodás választás utáni részét is hitelteleníti. Valójában egyik félnek sincs garanciája arra, hogy egy esetleges összesített baloldali többség esetén az új parlament valóban megválasztja a népszerűbb lista vezetőjét kormányfőnek. Nem véletlen, hogy Mesterházy Attila még a nyár elején több nyilatkozatában is kritizálta a most általa is elfogadott modellt. Az MSZP és az Együtt 2014-PM megállapodásának nyertese egyrészt Bajnai Gordon, mert ezzel a választásokig biztosította túlélését a számára egyre kedvezőtlenebbé váló egyeztetés folyamán, igaz, cserébe az egyéni jelölteknek kevesebb mint 30 százalékát állíthatja fel a korábban általa kívánt 50 százalék helyett, s azt sem tudni, mennyire esélyes választókerületek jutottak neki. A másik nyertes pedig a kormánypárt, mert most úgy tűnik, valódi alternatíva nélkül marad, a kormányváltást akarók ugyanis nemcsak egy pártra szavazhatnak, hanem az LMP-vel és a Jobbikkal együtt legalább négyre.