A felnőtt magyar társadalom 73 százaléka – közel 6 millió ember – jó döntésnek tartja azt, hogy a kormány a támogatási rendszer középpontjába a családokat állította. Tízből nyolc ember (79 százalék) szerint az anyagi bizonytalanság hátráltatja leginkább a gyermekvállalást, 60 százalék szerint pedig
Egy most vasárnap esedékes választáson a Fidesz-KDNP országos listájára a magyarok 52 százaléka szavazna, a kormánypártok politikáját továbbra is több mint 3 millióan támogatják. A hét ellenzéki pártot magában foglaló kormányellenes blokkot a választási részvételüket biztosra ígérők 44 százaléka tám
A Nézőpont Intézet szakemberekkel vitatta meg a magyar egészségügy elért sikereit és a jövőbeni sikereinek feltételeit
Az egészségben eltöltött életévek növelése minden magyar ember érdeke, az egészségügyi ágazatban tapasztalható reformok pedig ezt támogatják. Bár tízből hét magyar ember inkább jó
A magyar felnőtt társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki. A Momentum vezetői tehát hibáztak taktikázásukkal, egyetlen reményük az lehet, hogy erről a magyarok több