Reformok előtt

Változtatás-vágyak

Az általános nemzetkarakterológiában a 19. század óta sokszor találkozunk a magyarok pesszimista, szalmalángtermészetre utaló jellemzésével. Ezért is érdekes, hogy milyen erősen él párhuzamosan a mai társadalomban a közeljövőbe vetett bizalom és a legfontosabb területekkel kapcsolatos reformigény. 2011-et a kormány a megújulás évének nevezte ki, átalakításokra pedig a munkanélküli segélyek, a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy, a hivatali ügyintézés és a közösségi közlekedés területein is igény mutatkozik. A magyarok a betegellátás reformját várják a leginkább (92 százalék), a tömegközlekedés átalakítását pedig a legkevésbé (69 százalék), előbbi szükségét a korábbi ciklusok reformpolitikai folyamainak sikertelensége erősíti, míg utóbbi alacsonyabb értékét a megfoghatatlanság és információhiány okozhatja. Érdekesség, hogy mind a hat vizsgált területen az idősebb korosztály tart leginkább a megújulástól. A munkanélküli segélyek rendszerében a magyarok 82 százaléka csalódott, a kiábrándultság pedig ugyanolyan mértékben jellemzi a munkahellyel rendelkezők és az állástalanok táborait (85-85 százalék). Az elmúlt hónapokban elkezdődött a nyugdíjrendszer átalakítása, amivel kapcsolatban továbbra is magas a várakozás (az összes megkérdezett 77 százaléka szerint szükség van átalakításra). A nyugdíjasok 70 százaléka, a munkanélküliek 78 százaléka, a munkahellyel rendelkezőknek pedig 83 százaléka érzi a nyugdíjreformok szükségét. Az állami hivatali ügyintézés és az oktatási rendszer a megkérdezettek 70-73 százaléka szerint szorul átalakításra.

1 ábra

Megoldási javaslatok

Hiába a pártpolitika feletti rég nem látott egyetértés a reformok szükségességével kapcsolatban, a megújítás kritikus pontjai lehetnek a konkrét strukturális átalakítások. A közösségi közlekedés reformjának egy megközelítésével kapcsolatban, miszerint az állam egy útvonalon a busz- és a vonatközlekedés közül csupán az egyiket támogatná, a magyarok 58 százaléka elutasító. A megyei jogú városokban élők 62 százaléka nem támogatja a tömegközlekedés ilyen reformját, amivel kapcsolatban a budapestiek és a községben élők 58-58 százaléka is elutasító, az egyéb városokban élőknek pedig 55 százalékát érintené rosszul a vonat- és a buszközlekedés közötti kényszerült választás. A magyarok mobilitásának kettősségét jól jellemzi az is, hogy a gyors hivatali ügyintézés miatt nem, a minőségi betegellátásért viszont hajlandóak lennénk több időt is utazni. Az összes megkérdezett 41 százaléka tehát inkább elutasítja, 54 százaléka pedig inkább támogatja a kormányablakok irányába mutató átalakításokat, ugyanakkor a magyarok 72 százaléka hajlandó lenne a jobb betegellátásért több időt is utazni. Míg a községben és a városokban élők csupán fele (50-52 százaléka), addig az új közigazgatási szervezés potenciális nyerteseinek tekinthető megyei jogú városban élők és fővárosiak nagy többsége támogatja az átalakítást (56-65 százalék). Az egészségügy területén mindenki szerint szükség van reformokra, ugyanakkor a minőségi betegellátásért a hatvan éven felüliek mindössze 65 százaléka, de a legtámogatóbb 18 és 29 év közötti korosztálynak 81 százaléka lenne hajlandó több időt is utazni.

2 ábra

Politikusok alkalmassága

2011. február 7. és 10. között készült felmérésünk alapján nőtt az élen álló Orbán Viktor (+1,73) és Navracsics Tibor (+0,98), többségében pedig tovább csökkent az őket követő többi politikus alkalmassági indexe. A reformváró hangulatban Matolcsy György áll a harmadik helyen, Semjén Zsolt a negyedik, Pintér Sándor és Kövér László pedig az ötödik és hatodik helyezést érte el állami vezetői alkalmasságuk alapján. A kormánypárti politikusoktól továbbra is lemaradva találjuk a négy legismertebb ellenzéki politikust: Schiffer Andrást, Vona Gábort, Mesterházy Attilát és a sort mindig jelentős lemaradással záró Gyurcsány Ferencet.

3 ábra

Pártszimpátia

Az elmúlt hónap során nem változott a Fidesz, a Jobbik és az LMP támogatottsága, hibahatáron túli veszteséget könyvelhetett el azonban a Magyar Szocialista Párt. A kormánypártokkal az összes megkérdezett 46 százaléka, az MSZP-vel 12 százaléka, a Jobbikkal és az LMP-vel pedig 7 és 4 százaléka szimpatizál. A választási részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók között szintén érezhető, de nem markáns a szocialisták potenciális szavazóinak csökkenése. Most vasárnap a Fidesznek újra lehetősége nyílna a parlamenti helyek kétharmadának feltöltésére, hiszen 56 százaléknyi potenciális szavazóra számíthatnának, míg a szocialisták 22 százalékra, a Jobbik 11, a Lehet Más a Politika pedig 8 százalékra.

4 ábra

5 ábra

A kutatásról

Az adatfelvétel 2011. február 7. és 10. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.

Az elemzésben „aktív szavazónak” nevezzük a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadókat. „Potenciálisnak” nevezzük azokat az aktív szavazókat, akik több kérdés alapján tekinthetők egy párt potenciális szavazótáborába tartozóknak.

A Nézőpont Intézet a 10 legismertebb politikus állami vezetői alkalmasságát méri. Az index -5-től +5-ig terjedő skálán vehet fel értéket. Az alkalmassági index változásának jelzéséhez az egyéni statisztikai hibahatárt vesszük figyelembe, ami korrigálja az eltérő ismertségből fakadó összehasonlítási hibákat.

A kutatás innen letölthető.

A hivatali ügyintézésről szóló rész helyesen így hangzik: Az összes megkérdezett 54 százaléka tehát inkább elutasítja, 41 százaléka pedig inkább támogatja a kormányablakok irányába mutató átalakításokat, ugyanakkor a magyarok 72 százaléka hajlandó lenne a jobb betegellátásért több időt is utazni.