Többség az átalakítások mellett

A Széll Kálmán Terv keddi bemutatása lefektette az idei év pontos tárgyalási ütemtervét és kijelölte azok felelőseit. A gazdasági csomag pontjainak elfogadását széleskörű vita előzheti meg, a társadalmi ellenállást azonban csökkentheti, hogy a bejelentés előtti közvélemény-kutatás alapján kedvező közhangulat erősíti a kormány kezdeti tárgyalási pozícióját.

A felfokozott reformváró hangulatban segíti az intézkedések elfogadását, hogy azok magyarázatában több támogatott vélemény is megjelent. A magyarok 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.

További érdekesség, hogy tízből nyolc (18 éven felüli) tanuló, valamint a nyugdíjasok és a munkahellyel rendelkezők 77-77 százaléka igazolta felmérésünkben a munkanélküli segélyezés reformjának szükségességét, de az állástalanok körében is meglepően magas támogatás tapasztalható (69 százalék). Miközben a Fidesz-szimpatizánsok 83 százaléka ért egyet a kormány érvelésével, és azt a szocialista tábor 74 százaléka is támogatja, a Jobbik szimpatizánsainak „mindössze” 63 százaléka ért egyet azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani.
A rokkantnyugdíj-ellátás rendszerének felülvizsgálata a munkanélküliek 69, a munkavállalók 66, valamint a nyugdíjasok 60 százaléka szerint lenne szükségszerű. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsai ugyanakkora arányban vélik igaznak, hogy a rokkantnyugdíjból élők számottevő része jogosulatlanul veszi fel havi járandóságát (68-68 százalék), a kisebb parlamenti pártokra azonban ez kevésbé jellemző.

1

234

A kutatásunk innen tölthető le.

Az adatfelvétel 2011. február 7. és 10. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.