CSÚCSOT DÖNTÖTT AZ OLTÁSPÁRTISÁG

A magyarok 80 százaléka oltáspárti és 70 százalékuk nem ért egyet a kínai vakcina betiltásával, amit a baloldal korábban követelt – ez derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült múlt heti felméréséből.

Minden eddiginél többen, ötből négy felnőtt magyar (80 százalék) mondta, hogy már beoltották vagy tervezi, hogy beoltatja magát. Ezzel tavaly év vége óta, amióta a különféle vakcinák elérhetőek Magyarországon, lényegében megduplázódott az oltáspártiak és harmadára csökkent az oltásellenesek aránya. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kormánynak ilyen gyorsan, ilyen széles egyetértést sikerül létrehoznia. Ráadásul a vakcinakonszenzus nem elvi kérdés, hanem személyes fáradozást is igénylő ügy.

Lehet, hogy az egyetértés és az oltáspártiság még ennél is gyorsabban kialakult volna, ha a baloldal egyes politikusai nem kérdőjelezték volna meg az oltások szervezettségét, az oltóanyagok hatékonyságát és a regisztráció szükségességét. A fundamentális kormányellenesség ezúttal nem volt eredményes. A magyarok 64 százaléka állította a kutatás során, hogy a kormány oltási tervével elégedett. Még a kormánykritikusok 37 százaléka is ezt mondta. A megkérdezettek 73 százaléka már a keleti oltóanyagok elleni félelemkeltésből sem kér, s egyetért azzal, hogy „bármilyen vakcina jobb, mint a (koronavírus) betegség” (22 százalék nem ért egyet).

A baloldal számára különösen az elmúlt hónapokban tett állítások lehetnek még a várhatóan a koronavírusról szóló választási kampányban kellemetlenek. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK, valóságos lejárató kampányt folytatott a keleti vakcinákkal szemben az év eleje óta, de állításaik ma már egyértelműen kisebbségi véleménynek számítanak. Azzal, a baloldali párt Facebook oldalán olvasható állítással, hogy „kérdéses az orosz vakcina megbízhatósága”, illetve „a kínai vakcinát be kell tiltani” 57, illetve 70 százaléka a magyaroknak nem ért egyet (29 és 16 százalékuk igen). Molnár Csaba, a DK EP-képviselőjének okfejtésével, miszerint a keleti vakcinákkal a magyar kormány embereket áldoz fel (2021.02.19.) a magyarok 68 százaléka szintén nem tud azonosulni (22 százalékuk viszont igen).

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. április 19. és 21. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.