A MAGYAROK 53 SZÁZALÉKA ELÍTÉLI A BALOLDAL OLTÁSELLENESSÉGÉT

Elérheti a hatmilliót az oltást megkapók száma, hiszen a már beoltottakkal együtt összesen ennyien tervezik beadatni maguknak a vakcinát Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából. A magyarok több mint fele, nem ért egyet a baloldali politikusok véleményével, hogy meg kellett volna várni a magyar hatóságok után az Európai Unió engedélyét is a kínai és orosz vakcinák felhasználásáig.

Az előző héthez képest is tovább emelkedett az oltási hajlandóság, így már 6 millió honfitársunk, a felnőtt népesség háromnegyede (75 százalék) oltáspárti. Ezek alapján az oltásregisztráció gyors emelkedése várható a közeljövőben. A múlt héthez képest emelkedett a kormányfővel kritikusak oltási kedve, de továbbra is alacsonyabb, mint az országos átlag (csak 66 százalékos). Ezzel szemben a kormányfővel szimpatizálóknak változatlanul magas aránya oltáspárti (80 százalék).

Korábban baloldali politikusok azt kezdeményezték, hogy a magyar hatóságok által engedélyezett kínai és orosz vakcinákat, az Európai Uniótól kapott engedélyig ne lehessen használni Magyarországon. A magyarok többsége (53 százalék) inkább nem ért egyet ezzel a lépéssel. Ők úgy vélték, hogy a magyar hatóságok engedélyezése után a kínai és orosz vakcinákkal is oltani kell. Mindössze a felnőtt népesség harmada (33 százalék) gondolta úgy, hogy inkább meg kellett volna várni az Európai Unió engedélyét a kínai és orosz vakcinák kapcsán. Érdekesség, hogy még a kormányfővel szemben kritikusok harmada (35 százalék) is ebben a kérdésben a kormány oltáspárti álláspontjával értett egyet. Egy évvel a jövő évi országgyűlési választások előtt az is figyelmet érdemel, hogy az ismeretlen preferenciával rendelkezők körében is közel kétszer annyian támogatták ebben a kérdésben a kormány oltáspárti döntését (38 százalék), mint amennyien a baloldal keleti vakcinákkal való oltást ellenző álláspontját (22 százalék).

A 2022-es választások egyik fő kérdése az lesz, hogy melyik politikai oldal tudná jobban vezetni az országot és különösen is, melyikük alkalmasabb a járványhelyzet kezelésére. A válasz egyértelmű: csak a magyarok 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha a baloldal lenne kormányon, akkor ők jobban kezelték volna a koronavírus-járványt, mint a jelenlegi kormány. Még a kormányfővel kritikus, potenciális baloldali szavazóknak is csupán a 27, az ismeretlen pártpreferenciájú szavazóknak pedig mindössze 5 százaléka gondolja a baloldalról, hogy jobban kezelték volna a koronavírus-krízist.

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. április 13. és 14. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.