Európának ártanak a szankciók a magyarok fele szerint

Minden második magyar (50 százalék) úgy véli, az európai szankciók „inkább Európának” ártanak – ez derül ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából. Csupán negyedannyian, minden nyolcadik megkérdezett (12 százalék) gondolja azt, hogy a brüsszeli szankcióknak „inkább Oroszország” a kárvallottja.

Arra a kérdésre, hogy „inkább Európának, vagy inkább Oroszországnak ártanak a szankciók”, a válaszadók abszolút többsége (50 százalék) felelt úgy, hogy inkább Európának, és csak 12 százalékuk szerint Oroszországnak. A választók egyharmada (32 százalék) szerint mindkét félnek ugyanannyira ártanak a korlátozó intézkedések.

Európának ártanak a szankciók a magyarok fele szerint
Európának ártanak a szankciók a magyarok fele szerint

Jelentős megosztottság fedezhető fel a baloldal választói között: körülbelül fele-fele arányban gondolják, hogy inkább Európának (24 százalék), semmint Oroszországnak (28 százalék) ártanak a szankciók, míg 43 százalékuk szerint mindkét fél ugyanannyira szenvedi meg azokat. Tízből hét kormánypárti szavazó szerint Európának jobban ártanak a szankciók, míg mindössze 2 százalékuk szerint súlyosabbak a korlátozó intézkedések Oroszországra nézve, 23 százalékuk szerint pedig mindkettőnek ugyanannyira ártalmas a szankciós politika.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2022. október 3-5., 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók.

Közvélemény-kutatások

2024.12.16.
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján „most vasárnap” a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel...
2024.11.24.
A hangfelvétel-ügy második hetében készült Nézőpont-felmérés szerint a magyarok többsége (55 százaléka) nem találja szimpatikusnak Magyar Pétert, relatív többségük szerint pedig vissza is kellene...
2024.11.18.
Magyar Péter hangfelvétel-botrányának hetében készült novemberi Nézőpont-kutatás csak hibahatáron belüli változást mutat a pártversenyben. A legvalószínűbb listás eredmény alapján a jelenlegi...
2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...