HÁROMNEGYEDES TÖBBSÉGGEL GYŐZNE MOST A FIDESZ

A Fidesz-KDNP támogatottsága egy évvel a választások után is változatlan (51 százalék), a tavalyi baloldali összefogás viszont 10 százalékponttal kevesebb szavazót tudhatna „most vasárnap” maga mögött (26 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet aktuális közvélemény-kutatásából. A támogatottsági arányokat mandátumokra váltva a Fidesz háromnegyedes többséget szerezne, míg a baloldali összefogás elveszítené tavaly megszerzett mandátumainak majdnem felét.

A 2022-es választás egyéves évfordulója alkalmából a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a tavaly választáson induló pártok és pártszövetségek milyen eredményeket érnének el egy év elteltével. A legtöbb akkor induló párt ma is aktív részese a politikai életnek, csak a baloldali ellenzék soraiban történt sok változás. Az egyértelműség érdekében a tavaly összefogó baloldali pártokra a „2022-es választáson közös listát állító ellenzéki pártok” megnevezéssel kérdeztünk rá.

A múlt héten készült felmérés értelmében egy „most vasárnapi” választáson a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne listán, amely a hibahatár miatt, a tavalyi 52 százalékos rekorderedményével azonosnak tekinthető. Kijelenthető, hogy a háború okozta gazdasági kihívások ellenére és az energiaválsággal terhelt téli hónapokat követően is erős a kormány társadalmi felhatalmazása.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható jelentős átrendeződés azonban tartós ellenzékváltó hangulatról árulkodik. Bár tavaly a baloldali összefogás történelmi vereséget szenvedett, egy év után további 10 százalékponttal vált népszerűtlenebbé az egykori közös lista. Ez azt jelenti, hogy a súlyos kudarc óta az egykori baloldali szövetség szavazóinak közel harmada elpártolt a közös listától.
A baloldali pártoktól eltávolodókból a többi ellenzéki párt profitált. A Mi Hazánk Mozgalom a tavaly induló pártok és pártszövetségek versenyében ma megduplázná korábbi választási eredményét, 12 százalékos támogatottságával stabil parlamenti erőnek számítana. A korábban 3 százalékot elérő Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pedig jelenleg a választók 8 százalékát tudná megszólítani. Nem vicc, hogy egy viccpárt is bejutna az Országgyűlésbe.

A tavalyi választás „most vasárnapi” megismétlése jelentős átrendeződést eredményezne a parlamentben is. A mandátumokra váltott támogatottság alapján a Fidesz-KDNP korábbi 135 mandátumos többségét 148 mandátumra növelné a fennálló erőviszonyok mellett, amely a mandátumok közel háromnegyedével (74,4 százalék) újabb rekordot jelentene. A baloldal mandátumszáma a tavaly áprilisban szerzett 57-ről 30-ra csökkenne (a mandátumok 15 százaléka), mert a főváros azon választókerületeit is elveszítené, ahol 2022 áprilisában még győzni tudott. A 106-ból mindössze 2 fővárosi körzetben maradna többsége a baloldalnak, a maradék 16-ban pedig már a Fidesz győzedelmeskedne, ahogy a Budapesten kívüli maradék 88 választókerületben is.

A Mi Hazánk 12 mandátumával megduplázná parlamenti képviselői számát, ezáltal az ő képviselőcsoportjuk lenne a legnagyobb ellenzéki frakció, hiszen a jelenlegi csúcstartó DK-nak a 30 elérhető mandátumon osztoznia kellene a többi baloldali párttal. Az MKKP 8 mandátummal jutna be a parlamentbe.

Módszertan
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása március 27-29. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók. A pártok hazai listás eredményének lehető legpontosabb megállapításához a Nézőpont Intézet logisztikus regressziót alkalmaz.
A mandátumbecslés a pártok legvalószínűbb országos listás eredményei alapján készült, figyelembe véve a pártok egyéni választókerületi eredményeinek és a határon túli magyarok szavazatainak választástörténeti adatait. A Nézőpont Intézet becslésében a német nemzetiségi képviselő újból mandátumhoz jutna.