KÉTHARMADOS ELÉGEDETTSÉG

Háromból majdnem két magyar (62 százalék) jelezte a harmadik hullám végén, hogy elégedett a magyar kormány járványkezelésével – ez derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, a Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából.

Az év elején mért 62 százalékos szintre emelkedett vissza a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel való társadalmi elégedettség mértéke a harmadik hullámból való kilábalással. A harmadik hullám ideje alatt ugyan némileg csökkent az elégedettség, de mind a most mért magas adat, mind az a tény, hogy a járvány ideje alatt soha nem csökkent 50 százalék alá az elégedettségi mutató, komoly kormányzati teljesítmény. Az Európában is ritkaság számba menő kétharmados társadalmi elégedettségnek több oka is lehet. Egyrészt a magas átoltottsági arány, másrészt a többforrású vakcinabeszerzés és vakcinabőség, s végül a védekezés eredményességének köszönhetően lépésről-lépésre visszanyert szabadság.

A kormánypárti válaszadók elégedettsége kevésbé meglepő, 89 százalékuk a járványkezelésben sem talált kivetnivalót. A 2022-es választás szempontjából azonban fontosabb, hogy a kormányellenesek 26, az ismeretlen preferenciájúak 45 százaléka is elégedett a kormány teljesítményével (69, illetve 27 százalékuk elégedetlen). Rossz hír a baloldal számára, hogy idén még nem volt ilyen magas a kormány járványkezelésével való elégedettség potenciális szavazóik körében.

 

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. május 25. és 26. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.