Közvélemény-kutatás a Magyar Nemzet részére

Paktumot sejt 60 százalék

A válaszadók 60 százaléka szerint valódi szakításról aligha lehet beszélni az MSZP és a Demokratikus Koalíció esetében, a két utódpárt viszonyában inkább háttéralku sejthető. Érdekes az is, hogy a baloldali szavazóbázisra építő pártok esetében a reménykedés is közrejátszhat az MSZP-DK viszony megítélésében: a Jobbik és a Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak 74-74 százaléka, a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika táborainak pedig 66, illetve 54 százaléka vél felfedezni titkos megállapodást a háttérben.

Az elválás egyértelmű vesztese az MSZP, hiszen támogatottsága a Nézőpont Intézet 2011. november 7-10. között, a pártszakadás után készített közvélemény-kutatásában 10 százalék (októberben 17 százalék volt). A megmaradt szocialista tábor 59 százaléka bevallása szerint a következő választáson Gyurcsány Ferenc pártjára szavazhat. A morzsolódó baloldali táborból Gyurcsány már az első napokban 2 százalékot szakítani tudott, ami rövidtávon sikerként értelmezhető, azonban szimpatizánsainak nagy része egyelőre láthatóan kivár. A volt miniszterelnök híveinek bizonytalanságát jelezheti az is, hogy az aktív szavazók körében az MSZP támogatottsága 24-ről 13 százalékra csökkent, miközben a Demokratikus Koalíció mindössze 3 százalékot vonzott magához.

Jelenleg a válaszadók közel kétharmada elképzelhetetlennek tartja, hogy a következő választáson baloldali pártra szavazzon (62 százalék). Az MSZP szimpatizánsainak 88 százaléka, a DK szimpatizánsainak pedig 92 százaléka tart ki biztosan a következő választásig kedvenc pártja mellett. Érdekes azonban, hogy Gyurcsány Ferenc kiválásával a baloldal nyitottabbnak tűnik a Jobbikot és az LMP-t támogatók 49-58 százaléka számára.

november_magyarnemzet_1abra

november_magyarnemzet_2abra

november_magyarnemzet_3abra