LEGINKÁBB A TERRORTÁMADÁSOKTÓL TARTANAK A MAGYAROK

A magyarok közel háromnegyede (72 százalék) szerint inkább valószínű, hogy súlyos terrortámadás lehet a következő néhány évben Európában – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

Bár egy esetleges magyarországi terrorcselekmény kapcsán már szkeptikusak vagyunk (ettől csak 20 százalék tart), 61 százalék azt is elképzelhetőnek tartja, hogy milliós migránstömeg szeretne majd hazánkon át Európába jutni. A megkérdezettek körében egyébként többen vannak azok, akik szerint nem lesz kormányváltás a következő években (46 százalék), mint azok, akik erre számítanak (40 százalék). A felmérés arra is rámutat, hogy tízből heten újabb magyar Oscar-díjra számítanak.

Blikk kutatás 2017.03.30.FOTÓ

A magyarok közel háromnegyede (72 százalék) szerint inkább valószínű, hogy súlyos, több, mint száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lesz a következő néhány évben Európában. 61 százalék azt is valószínűnek tartja, hogy milliós nagyságrendű migrációs tömeg próbál majd Európába jutni hazánkon keresztül. Érdekesség, hogy a fiatalok között nagyobb arányban tartják ezt valószínűnek, de a legidősebb korosztály tagjai között is többséget élvez ez az álláspont. Az, hogy Magyarországon is több száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lehet, már sokkal kevesebb ember szerint lehetséges, ezt a megkérdezettek 20 százaléka gondolja.

A teljes felnőtt népesség közel fele (46 százalék) szerint egyébként nem lesz kormányváltás Magyarországon, ezt mindössze 40 százalék gondolja így. Kevesebb, mint az emberek ötöde gondolja azt továbbá, hogy egy eddig ismeretlen párt juthat hatalomra (17 százalék). Legkevésbé a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők gondolják úgy, hogy kormányváltás jöhet. A magyarok mindössze negyede (26 százalék) számol azzal, hogy bekövetkezhet egy bankcsőd a következő években, ettől leginkább a szakmunkások tartanak.

A teljes felnőtt népesség kis része tart attól, hogy a következő években kitör a harmadik világháború, vagy, hogy Oroszország megtámad egy európai uniós tagállamot (21, illetve 17 százalék). Mindkét esetben a fiatal korcsoportokhoz tartozók számítanak pesszimistábbnak, de körükben is kevesebben vannak, akik reális lehetőségként tekintenek e két esemény bekövetkeztére.

Kifejezetten optimisták a magyarok egy esetleges új magyar Oscar-díj kapcsán, tízből heten (70 százalékban) gondolják ezt valószínűnek a következő pár évben, viszont csak minden negyedik ember (26 százalék) gondolja azt, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok kerülnek majd napvilágra a földönkívüliek létezéséről. Míg egy új Oscar-díj elnyerésére leginkább a hölgyek, a földönkívüliek létezésének bebizonyosodására inkább a férfiak látnak több esélyt.

Módszertan
A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása 2017. március 24-27. között készült 1000 fő megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük