A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása a Heti Válasz részére
A júniusi mélypont (28 százalék) után a kormánypárt szimpátiaindexe júliusban ismét 34 százalék volt, amely megfelel a tavaly ősz óta kialakult szintnek. Noha a kormány „munkahelyvédő akciótervének” megítélésére még nem kérdeztünk rá, feltételezhető, hogy a korrekció oka a legismertebb választási ígéret, a munkahelyteremtés irányába tett lépés lehet. A „visszaerősödés” különösen a fiatalok körében látványos, akik járulékkedvezményük miatt haszonélvezői lehetnek a kormányzati terveknek. Míg januárban a 30 év alatti felnőttek körében a kormánypárt 21, míg a Jobbik 18 százalékos szimpátiaindexnek örvendhetett, mostanra ez a Fidesz esetében 25 százalékra emelkedett, míg a radikálisoknál 13 százalékra csökkent. Az MSZP a fiatalok körében az év elején és most is 10 százalékos támogatottsággal bír. Amennyiben csak a választási részvételüket biztosra mondók (ún. aktív szavazók) véleményét vesszük figyelembe, továbbra is igaz, hogy egy „most vasárnapi” választáson a Fidesz jó eséllyel abszolút többséget szerezne (az aktív szavazók 47 százalékának támogatásával).
A választói preferenciák szempontjából a következő fordulópont a minap megkezdődött IMF-tárgyalások lehetnek. Érthető, hogy a pártok már most állást foglalnak az őszi szezon várható slágertémájában. Érdekes azonban, hogy az ellenzék mintha a kormánypárt kottájából játszana: a baloldal sürgeti a mielőbbi megegyezést, a Jobbik ellenzi a tárgyalást is, így a Fidesz könnyen eljátszhatja a „pragmatikus közép” jól bevált szerepét. A magyar tárgyalási szándék megítélése január óta enyhén romlott: akkor „az ország szempontjából” még a magyarok 58 százaléka mondta „inkább jónak” (januárban 43 százalék) és csak 19 százalék (júliusban 23 százalék) gondolta „inkább rossznak” a kapcsolat-felvételi kísérletet. A tárgyalás megítélése a pártokat – támogatóik véleménye alapján – két táborba osztja. A Jobbik szimpatizánsainak 38 százaléka ellenzi az IMF-fel való egyezkedést – de a pártvezetés által elfeledett 27 százalékuk támogatja – a többi parlamenti párt támogatóinak azonban nagyjából a fele a tárgyalási szándékkal: a fideszesek 52, a szocialisták 48, míg az lmp-sek 54 százaléka szerint „inkább jó” a tárgyalás az ország szempontjából.
Szintén kedvező a kormánypártok szempontjából, hogy a megkérdezetteknek több mint a fele (57 százaléka) ugyanazt reméli az IMF-tárgyalástól, amelyet a kormány el akar érni: egy biztonsági tartalékot az ország számára. További 8 százalék nem szeretne semmilyen megállapodást, 13 százalék pedig egyenesen a hitelfelvételt favorizálja. A megkérdezettek körében enyhe elbizonytalanodás érezhető: a biztonsági tartalékban reménykedők aránya január óta enyhén csökkent (62 százalékról 57-re), a válaszolni nem tudók javára (amely 17-ről 22 százalékra emelkedett).
A tárgyalás megítélése szempontjából azonban nem egyszerűen annak felvonásai, s nem is a várható megállapodás technikai elnevezése fontos, hanem az a szubjektív érzet, hogy a kormánynak sikerült-e érvényesítenie a nemzeti érdeket a Nemzetközi Valutaalapnál. E téren van még mit bizonyítania a kabinetnek. Jelenleg az összes megkérdezett 43 százaléka gondolja, hogy a kormány „megfelelően tudja érvényesíteni” a nemzeti érdeket, 47 százalékuk azonban nem ért egyet ezzel az állítással. A különbség elsősorban a Fidesz és a Jobbik támogatói között szembeötlő: előbbiek 66 százaléka szerint a kormány tudja érvényesíteni a nemzeti érdeket, utóbbiak 63 százaléka szerint azonban nem. Tény, hogy a nemzeti érdek érvényesíthetősége nem csak a kormányon múlik, a megállapodásért azonban várhatóan objektív (a szándéktól független) felelősséggel fogja terhelni a kormányt.
Az IMF-fel való tárgyalásról is előbb-utóbb el fogja dönteni a közvélemény, hogy a magyarság szempontjából (relatív) siker, vagy kudarc. Ebből a szempontból érdekes, hogyan látják a magyarok néhány történelmi korszak megítélését. A legnépszerűbbnek az ország védelméről és a gazdasági felvirágoztatásáról híres Mátyás király korszaka bizonyult (69 százalék nevezte sikernek a magyarság történelmében). Az 1848-as forradalmat 59, az 1956-os forradalmat pedig 46 százalék nevezte sikernek. A bátor kiállás után alighanem a „boldog békeidők” örvendenek népszerűségnek: a kiegyezést a megkérdezettek 41, a Kádár-korszakot 40 százaléka éli meg „sikernek”. Épp ez utóbbi történelemképe hathat ki a Horthy-korszak megítélésére mindmáig: ezt csak a megkérdezettek 19 százaléka nevezte sikernek, 36 százaléka inkább kudarcnak. Természetesen a legnépszerűtlenebb a trianoni békeszerződés (64 százalék szerint kudarc), valamint a német megszállás bizonyult (76 százalék szerint kudarc a magyarság történelmében). Talán nem túlzó leegyszerűsítés, ha azt mondjuk, hogy a magyarok számára a szuverenitásért való küzdelem (forradalmak) nagyobb siker, mint a szuverenitás nélküli gazdasági fejlődés (kiegyezés, Kádár-kor), a legnépszerűtlenebb azonban egyértelműen a tragédiába vezető szuverenitáshiány (Trianon, német megszállás).
A kutatásról
Az adatfelvétel 2012. július 9-13. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, a magyarországi felnőtt lakosságot kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos, kérdőíves lekérdezés (CATI). Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.