Népszerűek Orbán Viktor üzenetei

Közvélemény-kutatás a Magyar Nemzet részére

A kormány támogatottsági fölényét a hivatalos állami ünnepségeken megjelentek száma mellett az is jelzi, hogy Orbán Viktor beszédének főbb üzeneteivel a válaszadók 72-89 százaléka egyet értett.

A március 15-ei kormányzati és ellenzéki rendezvényeken megjelentek közötti számbeli különbség jól szimbolizálta a kormánypártok kimagasló támogatottságát a töredezett ellenzékkel szemben. A Nézőpont Intézet 2012. március 16-18. között, 1000 fő telefonos megkérdezésén alapuló országos reprezentatív kutatása azonban azt is megmutatta, hogy nemcsak a kormány rendezvénye volt népszerű, de a kormányfő üzeneteivel is kimagasló arányban egyetértettek a magyarok.

Azzal a következtetéssel, hogy „a magyar szabadságharcok mindig előbbre vitték a világot” a válaszadók 80 százaléka egyetértett (mindössze 20 százalék képvisel ezzel ellentétes álláspontot). A forradalmakhoz kötődő állami ünnepségek tehát nem alaptalanok: a magyarok büszkék „vérzivataros” történelmükre.

Tízből hét válaszadó osztja a miniszterelnöki beszédben megfogalmazott álláspontot, miszerint Magyarország könnyen idegen érdekek gyarmatává válhat (71 százalék egyetért, 29 százalék nem ért egyet). Ugyanakkor a válaszadók 72 százaléka úgy gondolja, hogy „határozott nemzeti érdekérvényesítéssel” mindez elkerülhető (mindössze 28 százalék pesszimista ebben a kérdésben). Orbán Viktor épp ezt nevezte meg céljaként március 15-én, amikor hangsúlyozta, hogy a magyarok programja és kívánsága 2012-ben ugyanúgy szól, mint 1848-ban: „nem leszünk gyarmat”. Figyelemreméltó, hogy ezzel a nemzetközi szinten vállalt konfliktusok és a baloldal éles kritikája ellenére is egyetért a túlnyomó többség.

A miniszterelnök beszédében visszatérően hangsúlyozta a „szabadság” jelentőségét. A válaszadók 79 százaléka egyetértett vele abban, hogy „egy ország csak akkor szabad, ha pénzügyileg független” (21 százalék nem értett egyet ezzel az állítással). A pénzügyi függetlenséghez vélhetően hozzátartozik az államadósság csökkentése és az is, hogy a Nemzeti Bank a nemzeti érdekeket védje. A kormány és a jegybank között erről a kérdésről sok vita folyta z elmúlt hónapokban, amelyben utóbbi mindig „függetlenségére” hivatkozott. Ebből a szempontból tanulságos, hogy tízből kilenc válaszadó (89 százalék) szerint az MNB csak akkor független, ha meg tudja védeni a magyar gazdaságot az idegen érdekektől (csupán 11 százalék nem osztja ezt a véleményt).

nepszeruek_abra01

A kutatás innen tölthető le.