Nincs alternatíva

Pártpreferencia

A hazai demokrácia elmúlt húsz évéből aligha emlékezhetünk olyan parlamenti ciklusra, amikor a kormánytöbbség a negyedik országgyűlési ülésszakig meg tudta tartani előnyét politika ellenfeleivel szemben. Most vasárnap a Fidesz-KDNP a leadott szavazatok 59 százalékával továbbra is őrzi több, mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban. A szocialisták elvesztették biztos második helyüket, hiszen az aktív szavazók potenciális pártpreferenciájában 15 százalékon, míg a Jobbik 18 százalékon áll. Az MSZP legsúlyosabb problémája, hogy ismét belső konfliktusaival szerepel majd a politikai napirenden, hiszen Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével kapcsolatban a volt miniszterelnök személyével kell foglalkozniuk. Az LMP támogatottsága messze elmarad lehetőségeitől, továbbra is a bejutási küszöb szélén táncoló párt. Ennek hátterében a szövetségesi stratégia bizonytalansága, a szervezet gyengesége és a parlament nyári szünetében a „frakciópárt” korlátozott megjelenési lehetőségei állnak. Ez szolgálhat magyarázatként arra, hogy a Lehet Más a Politika most vasárnap az aktív szavazók 5 százalékának támogatását élvezhetné. Miközben a kormánypártokat az összes megkérdezett 41 százaléka támogatja, az ellenzéki pártok a kormányzati kompetenciába vetett magas bizalom miatt nem tudták növelni társadalmi beágyazottságukat. A Jobbikot a magyarok 10, a Magyar Szocialista Pártot 9, az LMP-t pedig 3 százaléka támogatja.

Nincs alternatíva_1. ábra

Nincs alternatíva_2. ábra

Gazdaságpolitikai bizalom

A Fidesz-KDNP magas támogatottságát magyarázhatja az is, hogy táborában nem csupán az ideológiai kötődés erős, de nincs a kormánypártokén kívüli alternatív gazdaságpolitika, amiben az emberek többsége bízhatna. A kormány is igyekszik kommunikációjában tudatosítani a válság létét, aminek hatásait az emberek saját bőrükön is érezhetik mindennapjaikban. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is elsősorban a kormánytól várják a megoldást a gazdasági problémákra. A magyarok 37 százaléka szerint Magyarország a világgazdasági válság ellenére is sikeres lehet. A gazdaság várakozások kérdésével kapcsolatban leginkább a szocialista szimpatizánsok nevezhetők pesszimistának (71 százalék), ezzel szemben a Lehet Más a Politika és a Jobbik táborainak 35-35 százaléka a gazdasági világválság ellenére is sikerre esélyesnek tartja az országot.

Az államadósság csökkentéssel párhuzamos növekedésorientált gazdaságpolitika meglepően magas támogatást élvezhet. Abban a kérdésben, hogy az adók csökkentése, vagy az államadósság csökkentése fontosabb, a magyarok 43 százaléka az államadósságot súlyosabb problémának tartja, mint az adóterheket. Az MSZP szimpatizánsainak fele a korábbi baloldali kormányok megszorító politikájával szemben ma inkább az adócsökkentést tartja fontosabbnak. A Jobbik szimpatizánsok 54 százaléka áll szemben az ország gazdasági kitettségének csökkentésével, miközben az LMP-szimpatizánsok 45 százaléka és a Fidesz-szimpatizánsok 52 százaléka hosszabb távon nem az adóterhek, hanem az államadósság csökkentését helyezik előtérbe.

Nincs alternatíva_3. ábra

Nincs alternatíva_4. ábra

Kormányzati prioritások

A kormányzati prioritások jórészt megegyeznek a lakosság igényeivel.  Kiemelt figyelmet élvez a közmunkaprogramok beindítása, amit visszaigazol, hogy a munkahely-teremtés továbbra is a legfontosabb terület (66 százalék említette a két legfontosabb kormányzati terület között). A széles rétegeket érintő egészségügy megújítására tett kísérletek szintén élvezhetik a társadalom támogatását (63 százalék). A gazdasági kérdések előtérbe kerülése miatt a rendvédelem csupán a negyedik legfontosabb kormányzati terület a sorban (21 százalék). Bár a kormány belefogott a kormányzati kommunikáció átalakításába, az emberek szerint ez csak a hetedik legfontosabb terület.

Nincs alternatíva_5. ábra

Korrupció

A magyarok 76 százaléka szerint a 2002-2010 között hivatalban lévő szocialista-liberális kormányokhoz korrupciós ügyek kapcsolódnak. Az MSZP-szimpatizánsok 74 százaléka, a Fidesz-szimpatizánsok 75 százaléka vélekedik úgy, hogy a megelőző nyolc év kormányzatát terhelik korrupciós ügyek. A Jobbik táborában 89 százalékban, az LMP táborában pedig 90 százalékban identitásképző konszenzus a szocialista-liberális kormányokhoz kapcsolódó korrupció.

Akik szerint voltak vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos esetek, azok 60 százaléka elégedetlen az ügyek kivizsgálásával. Pártszimpátia szerint a szocialista szimpatizánsok negyede elégedett a tényfeltárással, amiben a Fidesz-tábor 37 százaléka, a Jobbik-tábor 15 százaléka ért egyet.

Nincs alternatíva_6. ábra

Nincs alternatíva_7. ábra

9/11

A 2001. szeptember 11-edikei terrortámadások után tíz évvel sem félnek kevésbé hasonló eseménytől a magyarok. Az összes megkérdezett 74 százaléka szerint újra megismétlődhetnének az évekkel ezelőtti terrorcselekmények a világban. Magyarországon azonban viszonylag biztonságban érzik magukat az emberek, hiszen a többség szerint nem fordulhat elő hasonló katasztrófa.

Nincs alternatíva_8. ábra

Nincs alternatíva_9. ábra

A kutatásról

Az adatfelvétel 2011. szeptember 5-8. között készült, 1000 fő véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív mintán. Az adatfelvétel módszere: telefonos lekérdezés. Az adatok hibahatára a mintanagyságtól függően +/- 3,2 százalék körüli.

Az elemzésben „aktív szavazónak” nevezzük a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadókat. „Potenciálisnak” nevezzük azokat az aktív szavazókat, akik több kérdés alapján tekinthetők egy párt potenciális szavazótáborába tartozóknak.

A kutatás innen tölthető le.