A baloldaliak sem hisznek a kormányváltásban

Tízből hét (70 százalék) aktív szavazó szerint a Fidesz-KDNP az áprilisi választásokon újra győzni fog – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából. Sokatmondó, hogy az ellenzéki szavazók mindössze alig több mint egyharmada (37 százalék) bízik a kormányváltásban, s közülük ugyanennyien hisznek a Fidesz újraválasztásában.

Kevesebb mint három héttel a választások előtt nem bízik a társadalom a baloldali összefogás kormányváltó képességében. A Nézőpont Intézet kutatása szerint az aktív szavazók között tízből heten (70 százalék) arra számítanak, hogy áprilisban ismételten a jelenlegi kormánypártok kapnak felhatalmazást kormányalakításra. Az adatok illeszkednek a decemberben és a januárban tapasztalt eredményekhez, akkor a választóknak 70, illetve 68 százaléka gondolta ugyanezt. A március 7. és 9. között zajlott kutatás szerint mindössze az aktív szavazók 15 százaléka vélekedik úgy, hogy a mostani ellenzéki oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választásokat (decemberben 16, januárban 17 százalék gondolta ugyanezt, azaz hibahatáron belüli elmozdulásról beszélhetünk).

A baloldaliak sem hisznek a kormányváltásban
A baloldaliak sem hisznek a kormányváltásban

Kevésbé meglepő, hogy a kormánypártok szavazóinak 92 százaléka pozitívan vélekedik az általuk favorizált párt esélyeiről, az már viszont igen, hogy a baloldali tábor sem bízik az összefogott ellenzék győzelmében. Az ellenzéki összefogás szavazóinak mindössze 37 százaléka mondta, hogy a baloldal fogja megnyerni az országgyűlési választásokat, de közülük pontosan ugyanennyien a Fidesz-KDNP győzelmére tippelnek. Fontos kiemelni, hogy januárban még a baloldali választók 42 százaléka, decemberben pedig még közel felük (45 százalék) bízott a kormányváltásban, azaz az ellenzéki szavazók győzelmi várakozásának negatív trendjéről beszélhetünk. Tovább árnyalja a képet, hogy a baloldali szavazók egynegyede (26 százalék) nem tud válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, azaz a tábor közel kétharmada nem hisz abban, hogy a baloldal győzni fog a 2022-es választáson.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2022. március 7. és 9. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék.

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...