A Fidesz és a baloldal is gyengült nyáron

Július óta hét százalékponttal, 47 százalékra csökkent a kormánypárt támogatottsága, de baloldali ellenzéke is gyengült a nyár során. Ha most vasárnap tartanának választásokat, azt a Fidesz jelentős előnnyel megnyerné.

A választások után – a győzteshez húzás sokszorosan megfigyelt jelenségének megfelelően – még erősödött is a Fidesz támogatottsága. A hazai választók körében elért 52 százalékos eredménye júniusban 55, júliusban 54 százalékra emelkedett. A nyár során azonban fordulat állt be: augusztus utolsó napjaiban a kormánypárt a magyar választóknak csak a 47 százalékát tudhatta maga mögött, közülük is kétszázalékpontos csoport peremszavazónak tekinthető, azaz könnyen leszakítható.

Az elmúlt másfél hónapban bekövetkezett egyértelmű csökkenés oka elsősorban a nyugati szankciókra adott orosz válasz miatt emelkedő energiaárak lehetnek, valamint a hatásukra felpörgött infláció és a pesszimista fogyasztói hangulat.

A Fidesz és a baloldal is gyengült nyáron
A Fidesz és a baloldal is gyengült nyáron

A kormánypárt baloldali ellenzéke nem tudott profitálni a Fidesz gyengüléséből, sőt a baloldal összesített támogatottsága is tovább kopott. A politikai piac egészének csökkenése figyelhető meg.

A Fidesz-tábort elhagyók bizonytalanok lettek, nem ellenzékiek. Ebbe a bizonytalan csoportba, amely immár 11 százalékra nőtt, az egyik pártlistára sem szavazó, de mégis aktív polgárok tartoznak. A tavasszal közös listát állító hat baloldali párt júliusban még a választók 17, augusztus végén csak 16 százalékát tudta megszólítani. A közös lista pártjainak tétlensége, a Karácsony Gergely nélküli Karácsony-párt láthatatlansága, valamint a Jobbik szétforgácsolódása mind-mind rontották a baloldal választási esélyeit. Egyedül a DK tudott, hibahatáron belül, egyszázalékponttal erősödni (6 százalékpontra), amely nem is meglepő, mivel csak Gyurcsány tudta a nyilvánosságot a „készülést” emlegető üzeneteivel tematizálni nyáron. A DK-hoz hasonlóan a Mi Hazánk is 5-ről 6 százalékpontra erősödött.

Jelenleg a baloldali ellenzéki pártok, még a pártpreferenciájukban bizonytalan, de a baloldali közös listát esetlegesen támogató választókkal együtt is csak legfeljebb 32 százalékos támogatottságot tudhatnak maguk mögött. Ugyanakkor a baloldali ellenzéki pártokon belüli és közti viták miatt egy tavaszihoz hasonló közös lista felállítása most nem tűnik valószínűnek. E pártoknak nemcsak a kormányképessége, de az ellenzék-képessége is megkérdőjeleződött az elmúlt hónapokban.

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...