A Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét

Ha most vasárnap tartanák az EP-választásokat, a kormánypárt 56 százalékot szerezne és számos ellenzéki törpepárt kiesése miatt ez akár a mandátumok háromnegyedét is jelenthetné számára. Az országos pártverseny állása lényegében változatlan 2022 ősze óta.

Közel ötszáz nappal a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás előtt kulcskérdés, hogyan szerepelnének a magyar pártok a megmérettetésen. A tavaly áprilisi kiütéses verseny után láthatóan nem talált még magára az ellenzék, így a jelenlegi helyzetben aligha tudja megszorítani a kormányoldalt.

Egy feltételezett EP-választáson a megkérdezettek több mint fele jelezte, hogy részt venne. Az ő 56 százalékuk a Fidesz-KDNP közös listájára szavazna, amely a kormánypártok 2009-es csúcseredményének felelne meg. Második helyen, 14 százalékkal, a DK végezne, amely enyhén kisebb, mint a 2019-es eredménye. A Momentum 6 százalékot érne el, amely a 2019-esnél 4 százalékponttal kevesebb. A Mi Hazánk 6 százalékot kapna, akár a Jobbik négy éve. Ez a DK számára 3, a Momentumnak és a Mi Hazánknak 1-1 mandátumot jelentene a kiosztható 21-ből.

Az összes többi párt az öt százalékos küszöb alatt szerepelne, összesen a szavazni szándékozók 18 százaléka szavazna ilyen pártra, akik közül 14 százalékot a 2022-es baloldali közös listán szereplő politikai erők kapnának (a maradék 4 százalékot a Kétfarkú Kutyapárt).

A négy, küszöb feletti párt között szétosztható mandátumok miatt a Fidesz-KDNP akár 16 mandátumot is szerezhetne (hárommal többet, mint 2019-ben), amely az összes kiosztható mandátum több, mint háromnegyede. Ha a küszöb alatti pártoktól sikerül átcsábítania szavazókat a DK-nak és a Momentumnak, az természetesen a mandátumarányokra is hatással volna. 2019-ben mindketten eredményesen jártak el a baloldali szavazatszerzésben: az LMP nem is szerzett mandátumot. Most ugyanakkor az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sincs tárgyaló helyzetben, Jakab Péter és Márki-Zay Péter viszont szeretne alkupozícióba kerülni.

A következő ötszáz nap minden bizonnyal sok fordulatot tartogat még a baloldali pártok versenyében és megállapodásaiban. Ehhez képest 2023 elején az országos pártpreferencia adatok kevesebb dinamikát mutatnak. A Nézőpont Intézet minden esetben a magyarok preferenciáit vizsgálja egy feltételezett „most vasárnapi” választáson, tehát az országgyűlési választási részvételüket biztosra ígérők (az összes válaszadó több mint héttizede) körében kutatja a pártpreferenciákat.

Ezek alapján a Fidesz stabilan vezet (48 százalék) és a Demokratikus Koalíció (7 százalék) is őrzi vezető helyét a baloldali összefogás egykori pártjai között. Mindkét párt az augusztusi szintjén áll, az októberi erősödésüket nem tudták megismételni. A Mi Hazánk (5 százalék) továbbra is a harmadik legerősebb párt, egyúttal a második legerősebb ellenzéki erő.

A Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét
A Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét

A többi baloldali párt kevesebb mint fele akkora támogatottsággal rendelkezik, mint a Gyurcsány-párt. Nem véletlen, hogy a 3 százalékos Momentum mindeddig eredménytelen elnöke, Gelencsér Ferenc maga helyett Donáth Annát ajánlja az ellenzék vezetésére, miközben a szintén 3 százalékos Jobbik – a hírek szerint – képtelen volt decemberben kongresszust összehívni. A nemrég még a legnagyobb országos szervezeti háttérrel rendelkező MSZP (1 százalék) továbbra sem tudta visszafordítani zsugorodását, az LMP (1 százalék) pedig a tavalyi tisztújítás óta sem tudott kitörni a kiszolgáltatott törpepárti szerepből.

Érthetővé teszi Karácsony Gergely „pártok fölé” emelkedési kommunikációs kísérletét, hogy a főpolgármester egykori pártja, a Párbeszéd (0 százalék) támogatottsága továbbra sem kimutatható. A Jakab-féle Nép Pártján (1 százalék) ugyanakkor mérhető. A baloldal év eleji gyengélkedését támasztja alá, hogy a baloldali érzelmű szavazók több mint fele, kilenc hónappal az országgyűlési választást követően sem képes pártot választani magának. Igaz, a tavaly áprilisi „közös lista” pártjai közösen legfeljebb 36 százalékot kapnának, azaz ugyanannyit, mint kilenc hónapja. Az is egyfajta ellenzéki válságjelenség, hogy a kormánykritikát gyakorló és ellenzékváltást szorgalmazó kétfarkúak 4 százalékon állnak.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása január 2-4. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók. A magyar országgyűlési és EP-választásokra külön kérdeztünk a részvétel és a pártpreferencia kapcsán is.

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...