Biztos Fidesz-előny, gyengülő kötődéssel

A Fidesz vezeti a pártversenyt (51 százalék) az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Az elemzésből kiderül, hogy szoros verseny alakult ki a Demokratikus Koalíció (10 százalék) és a Mi Hazánk Mozgalom (9 százalék) között a legerősebb ellenzéki párt címéért folyó küzdelemben, amelyben a Momentum (8 százalék) továbbra is lemaradásban van.

Hamarosan kezdődik a politikai ősz, a Nézőpont Intézet pedig arra volt kíváncsi, hogy tavasz óta hogyan alakult a pártok erőviszonya.

Biztos Fidesz-előny, gyengülő kötődéssel
Biztos Fidesz-előny, gyengülő kötődéssel

Továbbra is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártversenyt, februárhoz hasonlóan szeptemberben is minden második magyar választó a kormánypártokat választotta volna,  de szavazóinak kötődése meggyengült. „Most vasárnap” a magyarok 51 százaléka ugyan vélelmezhetően a Fideszre szavazna, de közülük minden tizedik (a választók 5 százaléka) ebben már nem biztos, a kormánypártot csak valószínűleg és nem biztosan támogatná. A Fidesz-szavazók részleges elbizonytalanodása nem jelent elfordulást vagy más pártra való szavazást. A jelenség oka a szankciók és a háború okozta infláció és reálbércsökkenés lehet.

A kormánypárt mostani eredménye több mint 40 százalékponttal nagyobb a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (10 százalék) támogatottságánál és közel kétszerese a 2022-ben közösen induló baloldali pártok mostani eredményének (összesen 27 százalék). A baloldali közös listát egykor alkotó pártok eredményeinek összesítése mellett azonban érdemes felfigyelni az új pártokra, Jakab Péter pártja a szavazatok 3, Márki-Zay mozgalomból lett pártja a 2 százalékát szerezhetné meg. Szintén meg kell említeni, hogy a baloldalt balról kritizáló Kétfarkú Kutya Párt is a szavazatok 8 százalékát megszerezhetné.

A legnagyobb ellenzéki párt címért éles versenyt fut a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk Mozgalom, s Gyurcsány Ferenc pártja csak egy százalékponttal előzi meg Toroczkai László mozgalmát (10 és 9 százalék). Szorosan mögöttük található a Momentum (8 százalék), amely a tavaszi mélyponthoz képest erősödésnek tűnik, de ez a Gyurcsány-párt vezetői szerepének megkérdőjelezéséhez kevés.

A Jakab Péter és a Márki-Zay Péter által fémjelzett pártok (3, illetve 2 százalék), valamint az MSZP (2 százalék), az LMP (2 százalék) és a Párbeszéd (0 százalék) önálló indulása jelenleg végzetes lenne mindegyikük számára, így a közeljövőben várható, hogy közülük többen is fel fogják vetni, az MSZP társelnökéhez hasonlóan, az Európai Parlament képviselőinek választása előtt a közös listaállítás ötletét.

Módszertan

A Nézőpont Intézet tavaszi ülésszak előtt publikált kutatása február 20-22. között, legfrissebb közvélemény-kutatása pedig szeptember 4-6. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók.

Adatfelvételi idő2023.02.20-22.2023.09.04-06.
Fidesz-KDNP 52 51
Demokratikus Koalíció 12 10
Mi Hazánk 9 9
Magyar Kétfarkú Kutya Párt 9 8
Momentum 5 8
Jobbik (Konzervatívok) 4 5
Mindenki Magyarországa 2 2
A Nép Pártján 2 3
MSZP 2 2
LMP 2 2
Párbeszéd 1 0
Egyéb párt

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...