BRÜSSZELLEL SZEMBEN, A NYUGDÍJASOK MELLETT

Még az Európai Unióból érkező javaslatokkal szemben is meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Minden vizsgált társadalmi csoportban elsöprő a nyugdíjasok plusz egy havi juttatásának támogatása Magyarországon.

Több, külföldről érkező támadás érte a 13. havi nyugdíjat, miután Orbán Viktor negyedik kormánya 2021-ben visszaállította a Gyurcsány-Bajnai kabinetek által elvett járandóságot. Az Európai Bizottság már a következő évben bírálta a magyar nyugdíjasok juttatását, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pedig ennek korlátozására tett javaslatot. A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában ezért arra volt kíváncsi, hogy milyen a társadalmi támogatása ezen nemzetközi elképzeléseknek Magyarországon.

 

 

A kutatás eredményeiből kiderült, hogy a magyar választók közel háromnegyede (74 százalék) szerint meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat, ahogy az is, hogy valamennyi vizsgált társadalmi szegmensben, legalább 60 százaléknyi a nyugdíjasok juttatásának támogatása. Leginkább a 60 év felettiek (82 százalék), az alapfokú végzettségűek (86 százalék) és a vidéki kisebb településeken élők (79 százalék) azok, akik kiállnak a nyugdíjasok plusz havi juttatása mellett, míg a legkevésbé a fiatalok (61 százalék), a diplomások (61 százalék) és a fővárosiak (67 százalék) gondolkodnak támogatólag.

Módszertan

Az Nézőpont Intézet kutatása 2025. február 10. és 12. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Az adatok kerekítve lettek egész számra, ezért előfordulhat, hogy összeadott értékük nem pontosan 100.

Közvélemény-kutatások

2025.03.20.
A magyarok szerint továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus (44 százalék) és egyben a legalkalmasabb személy Magyarország miniszterelnökének (46 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet...
2025.03.14.
A Nézőpont Intézet e heti közvélemény-kutatása szerint, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat a Fidesz a listás szavazatok 45, a Tisza Párt 35 százalékát kapná meg. Úgy tűnik, a...
2025.02.28.
A választók elsöprő többsége, 92 százaléka támogatja, hogy szigorúbban kell fellépni hazánkban a drogkereskedőkkel szemben. A kormányzati szándék mögött pártpolitikai kötődést felülíró konszenzus...
2025.02.24.
A közép-európaiak többsége azonnali tűzszünetet akar a háború folytatása helyett. Három éve kezdődött az orosz-ukrán háború, mely mérhetetlen veszteségekkel járt a harctéren, és hatalmas károkkal a...
2025.02.17.
Még az Európai Unióból érkező javaslatokkal szemben is meg kell tartani a 13. havi nyugdíjat – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Minden vizsgált társadalmi csoportban elsöprő a...
2025.01.28.
A szlovákok, a románok és a szerbek is kedvezőbben ítélik meg Magyarországot, mint a magyarok az ő országaikat. Ugyanakkor mindhárom esetben az elmúlt években a vélemények kiegyenlítődése figyelhető...
2025.01.11.
A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előre hozott országgyűlési választásokra Magyarországon. 2024 tavaszához képest még csökkent is a Tisza...
2024.12.16.
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján „most vasárnap” a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel...
2024.11.24.
A hangfelvétel-ügy második hetében készült Nézőpont-felmérés szerint a magyarok többsége (55 százaléka) nem találja szimpatikusnak Magyar Pétert, relatív többségük szerint pedig vissza is kellene...
2024.11.18.
Magyar Péter hangfelvétel-botrányának hetében készült novemberi Nézőpont-kutatás csak hibahatáron belüli változást mutat a pártversenyben. A legvalószínűbb listás eredmény alapján a jelenlegi...
2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...