A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye. A Fidesz-KDNP egy most vasárnapi választáson a listás szavazatok 47, a TISZA Párt pedig 40 százalékát kapná meg. Harmadik pártként a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe, 6 százalékos eredménnyel.

Kongresszusán a Fidesz a nyugodt erő képét igyekezett hangsúlyozni, a „világrendetlenség” korában a biztos választás üzenete érthető ellenpont. A kormány- és vezetőképesség, a tapasztalat, valamint a nemzetközi kapcsolatrendszer jelentősége a következő hónapokban felértékelődhet. A kormánypárt támogatottságát azonban a jóléti intézkedések is erősítik, melyek csökkentik a kormánykritikus szavazók protestpotenciálját.

Ezzel szemben a TISZA Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan. A képviselőjelöltek nyilatkozatstopja után minden erejét a „szőlőutcázásra” fordította, de az láthatóan nem volt képes növelni táborát. A kormány rendpárti válasza és a politikusi érintett hiánya sem kedvezett a TISZA Párt politikai haszonszerzési kísérletének. Nem tett jót a párt kampányának Bajnai Gordon bejelentkezése sem. A volt miniszterelnök ma is sok szálon kötődik az ellenzékhez, népszerűsége azonban nagyon alacsony. Csupán a választók 13 százaléka szimpatizál vele, 56 százalékuk azonban nem (11 százalék nem is ismeri).

Ezek alapján érthető, hogy a pártverseny állása lényegében nem változott, a Fidesz előnye állandósult a karácsonyi szünet alatt. December közepi felmérésünk során a legvalószínűbb listás eredmény a Fidesz esetében 46 százalék volt, ez januárra 47 százalékra emelkedett. Ehhez hasonlóan hibahatáron belüli az elmozdulás a Tisza Párt esetében is, 39 százalékról 40 százalékra változott a támogatottsága.

Egy „most vasárnapi” választáson a Mi Hazánk Mozgalom is bejutna a parlamentbe, legvalószínűbb listás eredménye 6 százalék lenne, a Demokratikus Koalíció azonban változatlanul 3 százalékon áll, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 4 százalékos legvalószínűbb eredményével januárra a küszöb alá csökkent.

Módszertan

A Nézőpont Intézet kutatása 2026. január 5. és 7. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. A teljes népességben a magyar választók 40 százaléka szimpatizál a Fidesszel, 35 százaléka a TISZA Párttal, 6 százaléka a Mi Hazánkkal, 2 százaléka a Demokratikus Koalícióval és 3 százalék a Kétfarkú Kutya Párttal.

Közvélemény-kutatások

2026.01.12.
A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye. A Fidesz-KDNP egy most vasárnapi választáson a listás szavazatok 47, a...
2025.12.18.
A magyarok többsége elutasítja Ukrajna jövőbeli finanszírozásának mindhárom, az Európai Bizottság által felvetett tervét. A közmédiában elsőként bemutatott kutatás eredményei szerint a közös...
2025.12.17.
A Nézőpont Intézet hét elején készült közvélemény-kutatása szerint egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz 46 százalékos listás eredménnyel nyerne a 39 százalékos TISZA Párt...
2025.12.06.
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a magyarok harmada (32...
2025.11.29.
Ha most vasárnap tartanának választást Magyarországon, a Fidesz 47, a Tisza 40 százalékos eredményt érne el a Nézőpont Intézet novemberi közvélemény-kutatása szerint. Augusztus vége óta rengeteg...
2025.11.14.
Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek. A Nézőpont Intézet november 10. és...
2025.10.30.
A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-ai beszédének „egy részét vagy egészét”, személyesen vagy tv-, illetve online élő közvetítésen keresztül. Ezzel szemben Magyar...
2025.10.22.
Orbán Viktort lényegesen többen tartják legalkalmasabbnak a miniszterelnöki pozícióra, mint bármelyik kihívóját – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Magyar Péter a magyarok...
2025.10.14.
Az aktív szavazók közel 80 százaléka támogatja a kormány azon intézkedését, amelyben mentesíti a többgyermekes anyákat a személyi jövedelemadó megfizetése alól – derül ki a Nézőpont Intézet...
2025.10.06.
A Nézőpont Intézet Egyetemkutató Műhelye összesen 14 780 felsőoktatási hallgató megkérdezésével végzett átfogó kutatást az egyetemeken [1] . A minta reprezentatív a megújult egyetemek hallgatóira,...
2025.10.01.
A felnőtt népesség többsége egyetért azzal, hogy visszavonták Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési engedélyét, mert a Tisza Párt politikusa több rendezvényen is fegyverrel jelent meg. Még ennél is...
2025.09.19.
A Tisza Párt támogatóinak több mint fele támogatja, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők a jelenleginél nagyobb arányú adót fizessenek, azaz Magyar Péter szavazóinak többsége egyetért az...