Elbizonytalanodó baloldaliak

Hat héttel a választás előtt állóháborúnak tűnik a magyarországi kampányidőszak. A Nézőpont Intézet választási listás eredménybecslése első látásra kísértetiesen egyezik az év eleji adataival. Ha „most vasárnap” lettek volna választások, a kormánypárt minden második pártlistás szavazatot megkapott volna (50 százalék), míg a baloldal közös listája a szavazatok 43 százalékára számíthatott volna. A két küszöbostromló kispárt, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt továbbra is 3-3 százalékon áll, míg a korábban egyéb kategóriába sorolt maradék egy százaléknyi aktív szavazó már nem „valamilyen egyéb” pártra adná voksát, hanem úgy tűnik, hogy Gattyán György pártját röpítik majd egyszázalék fölé.

A felszín alatt azonban mégis látható egy fontos változás. Míg januárban a becsült baloldali tábornak kevesebb mint a negyede (24 százalék) volt bizonytalannak tekinthető, február közepére arányuk 40 százalékra nőtt. Mindez azt jelenti, hogy tíz, elvileg a baloldali listára szavazó polgár közül négy nem biztos a dolgában. Kikacsinthat más pártok felé vagy dönthet a választás napi otthonmaradásáról is. A romló eredmények oka alighanem a miniszterelnök-jelölt vitatott fellépésében keresendő, magyarázkodás helyett a baloldali szavazók növekvő aránya választja a nyílt kiállás helyett a rejtőzködő támogatást.

Elbizonytalanodó baloldaliak
Elbizonytalanodó baloldaliak

Januárban jeleztük, hogy a Fidesz szavazótábora elkötelezett, s nemcsak a kormánypárttal szimpatizál, de a kormánnyal és különösen a kormányfővel is elégedett. Akkor és most is a 2018-asnál jobb kormánypárti eredményre lát esélyt a Nézőpont „legvalószínűbb listás eredményre” vonatkozó becslése. Ugyanakkor a Fidesz-szavazók 10 százalékának részvétele nem vehető biztosra, a kormánypárt a várt jó eredményét csak abban az esetben tudja elérni, ha mozgósítása jól sikerül, a megfelelő időpontban és hatékonysággal szólítja meg majd peremszavazóit.

Ugyan a két kispárt jelenleg nem éri el a Nézőpont-becslés szerint az ötszázalékos küszöböt, de mindkettőjüknek vannak még tartalékai. Kutatásunkban rákérdeztünk, ki az, aki elképzelhetőnek tartja, hogy ezen pártokra szavaz, s közülük kivontuk a valamelyik más pártra biztosan szavazókat. Ezek alapján elmondható, hogy jelenleg a Mi Hazánk a bejutásra esélyesebb kispárt, amelynek potenciális támogatottsága eléri a 6 százalékot. A biztosan meglévő 3 százalék fölötti szavazói elsősorban a baloldali bizonytalanok táborából érkezhetnek, miután szaporodnak kétségeik eddigi pártszimpátiájukkal kapcsolatban. A Mi Hazánk jelenlegi már meglévő, háromszázalékos táborának egyik fele 2018-ban még Fidesz-szavazó volt, másik fele pedig Jobbik-szavazó.

A Kétfarkú Kutya Párt potenciális támogatottsága 4 százalék, támogatói pedig kizárólag kormánykritikusok. A viccpárt ezért komoly fenyegetés a baloldali közös lista számára. Kérdés, hogy a küszöb alatti érték elbizonytalanítja vagy fellelkesíti a meglévő vagy a további szavazótáborukat.

Módszertan

A Nézőpont Intézet pártpreferenciabecslése kutatáson alapul, de a pártpreferencia mellett számos egyéb kiegészítő véleménykérdés eredményét és választástörténeti szempontokat is figyelembe vesz és az adatokat a teljes mintán belül leválogatott aktív szavazók almintájára vonatkozóan adja meg. A közvélemény-kutatás 2022. február 14. és 16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...