Ellenzik a külföldi kampánytámogatásokat a magyarok

A magyarok 57 százaléka szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de a kampányban résztvevő minden szervezetre vonatkozóan – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A rendszerváltás óta történt legnagyobb kampányfinanszírozási botrány a szigorítás szükségéről győzte meg nemcsak a kormánypárti (65 százalék), de a kormánykritikus szavazókat (43 százalék) is. A magyarok nem látnak nagy különbséget a különböző országokból érkező adományok között, a többség sehonnan nem tartja elfogadhatónak azokat (56 százalék) a pártokhoz köthető szervezetek számára választási kampányban.

A magyar pártok a választási kampányhoz állami támogatást kapnak: tavaly a kormánypárti szövetség és az ellenzéki koalíció egyaránt 812 millió forintot kapott választási listája és egyéni jelöltjei után. A jelenlegi jogszabályok szerint a pártok ezen felül csak magyar magánszemélyektől gyűjthetnek támogatást. Egy évvel ezelőtt az ellenzéki pártokhoz köthető háttérszervezetek amerikai és svájci forrásból több mint 4 milliárd forint, valószínűsíthetően kampánycélú támogatásban részesültek, ami az állami támogatás ötszörösét jelenti. A baloldal kétes kampányfinanszírozási ügyeivel egyidőben még az Európai Bizottság is egy olyan jogszabályon dolgozik, amely a jövőben „külföldi ügynökké” nyilváníthatja azokat a szervezeteket, amelyek az unión kívülről kapnak finanszírozást. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a magyarok mit gondolnak a külföldről származó kampánypénzek hazai szabályozásáról.

ellenzik a kulfoldi kampanytamogatasokat a magyarok
Ellenzik a külföldi kampánytámogatásokat a magyarok

A magyarok többsége (57 százalék) szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség a kampányokban résztvevő minden szervezetre vonatkozóan, s mindössze negyedük (24 százalék) gondolja úgy, hogy elengedő a jelenlegi szabályozás.

A rendszerváltás óta történt legnagyobb kampányfinanszírozási botrány nemcsak a kormánypárti (65 százalék), de a baloldali szavazók (43 százalék) többségét is a szigorítás szükségességéről győzte meg. A Fidesz-szavazóknak mindössze ötöde (19 százalék), az ellenzékieknek mindössze harmada (34 százalék) gondolja úgy, hogy nincs szükség szigorításra. Valamennyi társadalmi csoportban többségben vannak azok, akik szerint szigorúbb jogszabályokra lenne szükség, még az általában a kormányétól eltérő állásponton lévő felsőfokú végzettségűek (48 százalék) és a budapestiek (51 százalék) többsége szerint sem elég szigorú a mostani szabályozás.

Arra a kérdésre, hogy mely országból jövő támogatás fogadható el választási kampányban pártokhoz köthető szervezetek számára, a választók többsége (56 százalék) azt felelte, hogy semmilyen külföldi támogatás sem elfogadható. Tízből egyaránt nyolc-nyolc magyar szavazó (77-77 százalék) szerint nem elfogadható, ha egyes, pártokhoz köthető szervezetek orosz vagy kínai támogatásban részesülnek, tízből heten ellenzik az amerikai támogatásokat (71 százalék), és tízből hatan (59 százalék) az EU-ból érkező támogatásokat sem tartják elfogadhatónak a választási kampányokban. Ellenben mindössze minden negyedik magyar (27 százalék) tartja elfogadhatónak az Európai Unión belülről érkező támogatásokat, mindössze minden hetedik (15 százalék) az Egyesült Államokból érkező kampánypénzeket, és csak minden tizedik a Kínából és az Oroszországból érkező támogatásokat (9-9 százalék) a pártokhoz köthető szervezetek számára.  

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása március 6. és 8. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók.

Közvélemény-kutatások

2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...
2024.07.08.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a...
2024.06.08.
Vitézy Dávidra a budapesti szavazók 52 százaléka, míg Karácsony Gergelyre a fővárosiak mindössze 45 százaléka szavazna a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. Szentkirályi...
2024.05.14.
A magyarok háromnegyede (77 százalék) egyetért Ferenc pápa békepárti javaslatával, miszerint Ukrajnának a háború folytatása helyett tárgyalnia kellene Oroszországgal a háború végéről. A baloldali...