Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb

Jakab Péter, a tisztújítás előtt álló Jobbik elnökének népszerűsége az egyik legalacsonyabb a baloldalon – derült ki a Nézőpont Intézet kutatásából. A második pártelnöki évét töltő politikust az aktív szavazók mindössze kevesebb mint egynegyede (23 százalék) szeretné fontos pozícióban látni, aminél kisebb arányban csak Gyurcsány Ferenc támogatói vannak. Mindegyik vizsgált ellenzéki vezetőt elutasítja az aktív szavazók többsége.

Továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék). Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában Jakab Péter követi 23 százalékos támogatottságával, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni. Figyelemre érdemes, hogy a választást megelőző, márciusi hónapban még 4 százalékponttal magasabb volt a népszerűsége, ráadásul elutasítottsága is 7 százalékponttal nőtt azóta.

Nemcsak Jakab Péter népszerűtlen, de a Jobbik támogatottsága is alaposan megkopott a négy évvel ezelőtti választás óta. Míg 2018-ban a pártot a választók 20 százaléka támogatta, addig a Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik jelenleg 3 százalékot szerezne egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson.

Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb
Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb

Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, a két politikust egyaránt a szavazók 24 százaléka támogatná, azonban elutasítottságban és ismertségben jelentős különbség mutatkozik. A hódmezővásárhelyi polgármestert a politikailag aktív magyarok 70 százaléka, míg a Momentum elnökét a 42 százaléka nem bízná meg felelős politikai pozícióval. Donáth Anna ismertsége azonban alacsonyabb, mint a többi ellenzéki vezetőé, az aktív szavazók 27 százaléka azért nem tudott válaszolni a kérdésre, mert nem ismerte.

A vizsgált baloldali vezetők körében a Párbeszéd éléről távozó Karácsony Gergely a legnépszerűbb (32 százalék), ugyanakkor a személyét elutasítók közel kétszer akkora arányban (60 százalék) vannak, mint támogatói.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2022. április 25. és 27. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék.

Közvélemény-kutatások

2024.12.16.
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján „most vasárnap” a Fidesz a listás szavazatok 47, a Tisza 37 százalékát szerezné meg, amely – az új választókerületekkel...
2024.11.24.
A hangfelvétel-ügy második hetében készült Nézőpont-felmérés szerint a magyarok többsége (55 százaléka) nem találja szimpatikusnak Magyar Pétert, relatív többségük szerint pedig vissza is kellene...
2024.11.18.
Magyar Péter hangfelvétel-botrányának hetében készült novemberi Nézőpont-kutatás csak hibahatáron belüli változást mutat a pártversenyben. A legvalószínűbb listás eredmény alapján a jelenlegi...
2024.10.24.
Változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta: változatlanul vezet a Fidesz-KDNP (46 százalék) a Tisza Párt (35 százalék), a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék)...
2024.10.22.
Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság, mint 2024-ben. A valóság ezzel szemben az, hogy míg 2010-ben az államadósság átlépte GDP-arányosan a 80 százalékot,...
2024.09.25.
A magyarországi árvízi védekezés során készült közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KNDP (47 százalék), a DK-MSZP-P (8 százalék) és a Mi Hazánk (6 százalék) is erősödött, míg Magyar Péter pártja...
2024.09.19.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi EP-választás óta, mely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson. A Tisza Párt 5...
2024.09.02.
A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi...
2024.08.26.
A magyarok 69 százaléka felháborítónak tartja, hogy Ukrajna korlátozni akarja a Magyarországra és Szlovákiába jutó olajszállítást, 77 százalékuk pedig elvárja Brüsszeltől, hogy közvetítsen a felek...
2024.07.26.
A Magyarországon megjelenő sajtótermékek külföldi támogatásainak átláthatóságát széleskörű (70 százalékos) társadalmi támogatás övezi. A magyar emberek több mint kétharmadának ezen álláspontja...
2024.07.23.
A Fidesz-KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék)....
2024.07.17.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Magyar szemmel a legnagyobb kérdést az jelentheti, hogy Magyar Péter és...