Nemzetegyesítő látogatást tett Ferenc pápa Magyarországon

A magyarok több mint háromnegyede (77 százalék) örült Ferenc pápa magyarországi útjának – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Nemzetegyesítő volt az apostoli látogatás, hiszen minden társadalmi csoport, de még a baloldaliak több mint kétharmada is (69 százalék) pozitívan értékelte.

A bő másfél évvel ezelőtti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után második alkalommal látogatott Magyarországra Ferenc pápa. Közel harminc év után tett a római katolikus egyházfő hivatalos apostoli látogatást Magyarországon, amelynek jelentőségét tovább növelte, hogy Ferenc pápa azon kevés nemzetközi szereplők közé tartozik, akik a mostani háborús időszakban a békét szorgalmazzák. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a magyarok hogyan fogadták a Szentatya látogatását.

Nemzetegyesítő látogatást tett Ferenc pápa Magyarországon
Nemzetegyesítő látogatást tett Ferenc pápa Magyarországon

Ferenc pápa magyarországi látogatásának a magyar szavazók több mint háromnegyede (77 százalék) örült. Mindössze 7 százalék nyilatkozott ennek ellenkezőjéről, fele annyian, mint akik nem tudtak véleményt formálni (16 százalék) a kérdésben.

Nemzetegyesítő volt a Szentatya érkezése, hiszen az apostoli látogatás a politikai törésvonalakon is átívelő, pozitív fogadtatásnak örvend. A kormánypárti szavazók 88 százaléka, de még a kormánykritikus baloldali szavazók 69 százaléka is örült Ferenc pápa magyarországi útjának. A kormánnyal szimpatizálók mindössze 3 százaléka nyilatkozott negatívan, és 9 százaléka nem tudta megítélni a kérdést, de még az ellenzékiek körében is többen voltak, akik nem tudtak véleményt formálni (21 százalék), mint akik számára nem jelentett örömteli eseményt (10 százalék) a pápa látogatása.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása május 2-4. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók.

Közvélemény-kutatások

2026.02.07.
A magyarok egyértelműen kiállnak a kormány azon döntése mellett, miszerint fegyverpénz kifizetésével ismerte el a fegyveres testületek tagjainak szolgálatát – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb...
2026.02.02.
A magyarok közel fele (46 százalék) Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb kormányfőnek, s csak alig több, mint harmaduk (35 százalék) gondol így Magyar Péterre. Hiába közeleg a választás, a...
2026.01.31.
A választók 71 százaléka nem támogatná a kötelező sorkatonai szolgálatot Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kérdés leginkább a Tisza Párt fiatal...
2026.01.28.
Mintegy 7,6 millió magyart, akár minden háztartást és családot sújthatnának a TISZA Pártnak tulajdonított megszorító tervek. A rezsicsökkentés megszüntetése a legnagyobb mértékben 5,9 millió főt, a...
2026.01.19.
Emelkedett azok aránya Magyarországon, akik Orbán Viktor győzelmére számítanak az április 12-ei országgyűlési választáson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Ezzel...
2026.01.17.
A magyarok nagy többsége van rossz véleménnyel mind Ukrajna európai uniós csatlakozásáról (67 százalék), mind katonai támogatásáról (69 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet és az MTVA...
2026.01.12.
A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye. A Fidesz-KDNP egy most vasárnapi választáson a listás szavazatok 47, a...
2025.12.18.
A magyarok többsége elutasítja Ukrajna jövőbeli finanszírozásának mindhárom, az Európai Bizottság által felvetett tervét. A közmédiában elsőként bemutatott kutatás eredményei szerint a közös...
2025.12.17.
A Nézőpont Intézet hét elején készült közvélemény-kutatása szerint egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz 46 százalékos listás eredménnyel nyerne a 39 százalékos TISZA Párt...
2025.12.06.
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a magyarok harmada (32...
2025.11.29.
Ha most vasárnap tartanának választást Magyarországon, a Fidesz 47, a Tisza 40 százalékos eredményt érne el a Nézőpont Intézet novemberi közvélemény-kutatása szerint. Augusztus vége óta rengeteg...
2025.11.14.
Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek. A Nézőpont Intézet november 10. és...