BEMUTATTÁK A NÉZŐPONT INTÉZET EURÓPAI UNIÓS ELEMZÉSÉT EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁSOK ELŐTT

A Nézőpont Intézet „Lesz-e fordulat Európában 2024-ben?” címmel elemzést készített a jövő évi európai választások után várható politikai helyzetről, különös tekintettel az Európai Parlament, valamint az Európai Tanács lehetséges összetételére. Az elemzést egy konferencia keretében mutatták be, amelyen köszöntőt mondott Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke-főigazgatója, és beszédet mondott Varga Judit, igazságügyi miniszter. Az elemzést Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője prezentálta, a szakmai eseményt pedig egy kerekasztalbeszélgetés zárta, G. Fodor Gábor, a 21. század Intézet stratégiai igazgatója, ifj. dr. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány tanácsadója, és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója részvételével, Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója moderálásával.

Mráz Ágoston Sámuel az elemzés adatait ismertetve arról szólt, hogy az EP-választás nagy valószínűséggel nem hoz majd lényeges változást az erőviszonyokban; a szuverenista fordulat azonban már hamarabb, a szlovák, spanyol és lengyel nemzeti választásokon dőlhet el. Ha ezekben az országokban szuverenista győzelem következik be, akkor kialakulhat az Európai Tanácsban egy olyan vétószövetség a tagállamok között, amely jelentős befolyást szerezne az uniós döntéshozatalban, többek között az Európai Bizottság elnökének jelölésében.

Az elemzésre Varga Judit beszédében úgy reflektált, hogy ha elégedettek lennénk Európával maga a kérdés sem fogalmazódhatna meg, hogy vajon lesz-e fordulat. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a jobboldal elhiggye: tud egységesen, fontos jelszavakkal, egy zászló alatt nekiindulni a kampánynak. Kijelentette, hogy az uniós politikában a magyar kormány kősziklaként fog ellenállni a globalista törekvéseknek. A miniszter kitért többek között arra is, hogy az uniós intézmények a magyar kormánnyal ellentétben nem azt mondják, amit valójában gondolnak és nem azt teszik, amit ígértek, miközben az Unió ügyetlen mellékszereplőként botorkál a nemzetközi politikában.

Az esemény második felében panelbeszélgetés keretében értékelte az elhangzottakat G. Fodor Gábor, dr. ifj. Lomnici Zoltán és Szánthó Miklós. G. Fodor Gábor megerősítette, hogy a brüsszeli, uniós politikai helyzet nem európai, hanem belpolitikai kérdés, ahogyan Budapest is belpolitikai kérdés Brüsszel számára. Elmondható, hogy az európai polgárok többsége is egyetért azzal az ügyekkel, amelyeket a magyar kormány is az agendája élére tűz, s a Fidesz sikerének „az emberek az intézmények ellen felfogás” a titka. Ifj. Lomnici Zoltán megszólalásában Roger Scrutont idézte, aki szerint az alulról legitimált nemzetállam nem a problémát, hanem pont a megoldást jelenthetné az Unió jelenlegi válságában. Reményét fejezte ki abban, hogy a szuverenista uniós államok vétószövetsége létrejön, ezzel garantálva a sokszínűséget, az EU túlélését.  Szánthó Miklós úgy véli, hogy óriási változás nem várható az Európai Unióban, de fontos lenne egy hangsúlyos jobboldali alternatíva kirajzolódása az EP-választásokon. Szerinte az európai liberális oldalt frusztráltság gyötri, mert látják, hogy a magyar modell működik. Ennek példája, hogy az olasz baloldal választási kampánya is arról szólt, hogy olyan kormány alakulhat, mint Magyarországon.

 

A teljes elemzés az alábbi linken érhető el.