FÉLIDŐHÖZ KÖZELÍT A PIS KORMÁNYZATI CIKLUSA – LENGYEL SZEMMEL

Bár a 2015-ös választások hatalmas változást hoztak magukkal, a lengyelországi helyzet mára meglehetősen bonyolulttá vált. Egyfelől az ország töretlenül fejlődik, másfelől viszont súlyos feszültségek is jelentkeznek.

A bonyodalmakat a jelenleg hivatalban lévő kormány által kezdeményezett változások eredményezték. E meglehetősén forradalmi változások a társadalmi és gazdasági élet megannyi területét érintették. A helyzet teljes megértéhez fontos figyelembe venni a közbeszéd szerkezetét. A PiS által vezetett egységes jobboldali koalíció alapvető célja a lengyelországi politikai és társadalmi rendszer mélyreható megváltoztatása, ide értve a társadalmi elit legalább részleges cseréjét is. E megközelítés azt eredményezi, hogy a középosztály aggódik helyzete miatt és ellenzi a tervezett változtatásokat. A kormány szembeállítja az eliteket (ideértve a középosztály egyes csoportjait is) az alacsonyabb társadalmi osztályokkal, utóbbiak helyzetét javítva szociális juttatásokon és méltóságuk megerősítésén keresztül.

Ennek következtében a kormánypárt-ellenzék tengelyen tapasztalható erősödő politikai konfliktus mellett részben gazdasági megalapozottságú szociális feszültség is jelentkezik az elitek és a tömegek, pontosabban az alsóbb társadalmi osztály és a középosztály között.

E politika eredményeként a hatalmon lévő koalíció jelentős méretű, bár bizonytalan stabilitású választói bázist építve megnyeri az alacsonyabb társadalmi osztályok támogatását, e szavazók átcsábítására pedig az ellenzéknek nincs esélye.

A teljes elemzés innen tölthető le.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük