Népszerűek a közoktatást érintő kormányzati intézkedések

A tanévkezdéskor érdemes tudni: a várakozásokkal szemben a magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Az iskolai mobiltelefon-korlátozásával 84 százalékuk, a jövő évi pedagógus-béremeléssel 71 százalékuk és az iskolaőr programmal is 52 százalékuk. A legnagyobb támogatottságnak a tanévkezdést megkönnyítő ingyenes tankönyv (92 százalék) és az ingyenes menzai étkeztetés lehetősége (92 százalék) örvend.

Hangos közéleti vitával indult az új tanév, miután a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatója nem kívánta betartani azt a rendeletet, miszerint szeptembertől korlátozottan, kizárólag oktatási céllal lehet csak használni mobiltelefonokat az iskolákban. Míg egyesek kritikus állásponton vannak az intézkedést illetően, a magyar választók több mint négyötödös többsége (84 százalék) egyetért ezzel a döntéssel és jelentős kisebbségben (15 százalék) vannak azok, akik nem értenek egyet vele.

Nem ez az egyetlen kormányzati intézkedés ugyanakkor, ami befolyással van az iskolás családok életére. Az iskolakezdés alkalmából a Nézőpont Intézet megmérte a legfontosabb kormányzati intézkedések társadalmi megítélését.

Népszerűek a közoktatást érintő kormányzati intézkedések
Népszerűek a közoktatást érintő kormányzati intézkedések

A köznevelésben és a szakképzésben tanulók ingyenesen jutnak hozzá az államilag gyártott tankönyvekhez, s idén közel mintegy egymillió-kétszázezer diákhoz jutottak el iskolakezdés előtt. Össztársadalmi egyetértés van a támogatást illetően, a magyarok 92 százaléka támogatja ezt a családtámogatási intézkedést. Ezzel azonos mértékű, elsöprő népszerűségnek (92 százalék) örvend az ingyenesen biztosítandó gyermekétkeztetés, melyet többek között rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók vehetnek igénybe.

A kormány bejelentette, hogy folytatja béremelési programját, és jövőre bruttó 820 ezer forintra emelik a tanárok átlagfizetését. A magyarok 71 százaléka van jó véleménnyel a tanárok fizetésemeléséről a bejelentést követően, s mindössze 25 százalék vélekedik inkább erről negatívan.

2020 szeptemberében vezették be az iskolaőr programot, melynek célja, hogy segítsék a nevelési-oktatási intézmények rendjének fenntartását. A magyarok többsége (52 százalék) ezt az intézkedést is támogatja szemben a rossz véleményen levők kisebbségével (30 százalék).

Módszertan

Az Nézőpont Intézet kutatásai 2024. augusztus 21-23., illetve augusztus 26-28. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készültek. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. Az adatok kerekítve lettek egész számra, ezért előfordulhat, hogy összeadott értékük nem pontosan 100. Bázis = magyar választók, a választási részvételüket egy országgyűlési választáson biztosra ígérő válaszadók.

Közvélemény-kutatások

2025.12.06.
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a magyarok harmada (32...
2025.11.29.
Ha most vasárnap tartanának választást Magyarországon, a Fidesz 47, a Tisza 40 százalékos eredményt érne el a Nézőpont Intézet novemberi közvélemény-kutatása szerint. Augusztus vége óta rengeteg...
2025.11.14.
Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek. A Nézőpont Intézet november 10. és...
2025.10.30.
A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-ai beszédének „egy részét vagy egészét”, személyesen vagy tv-, illetve online élő közvetítésen keresztül. Ezzel szemben Magyar...
2025.10.22.
Orbán Viktort lényegesen többen tartják legalkalmasabbnak a miniszterelnöki pozícióra, mint bármelyik kihívóját – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Magyar Péter a magyarok...
2025.10.14.
Az aktív szavazók közel 80 százaléka támogatja a kormány azon intézkedését, amelyben mentesíti a többgyermekes anyákat a személyi jövedelemadó megfizetése alól – derül ki a Nézőpont Intézet...
2025.10.06.
A Nézőpont Intézet Egyetemkutató Műhelye összesen 14 780 felsőoktatási hallgató megkérdezésével végzett átfogó kutatást az egyetemeken [1] . A minta reprezentatív a megújult egyetemek hallgatóira,...
2025.10.01.
A felnőtt népesség többsége egyetért azzal, hogy visszavonták Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési engedélyét, mert a Tisza Párt politikusa több rendezvényen is fegyverrel jelent meg. Még ennél is...
2025.09.19.
A Tisza Párt támogatóinak több mint fele támogatja, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők a jelenleginél nagyobb arányú adót fizessenek, azaz Magyar Péter szavazóinak többsége egyetért az...
2025.08.27.
Magyar Péter nyári országjárása nem növelte táborát, a Tisza Párt listájára augusztus végén a biztos résztvevők 38 százaléka szavazna. A Fidesz digitális honfoglalása és az Otthon Start Program...
2025.07.21.
A Tisza Párt szimpatizánsainak négyötöde (82 százalék) szerint szükség volna a 2026 utáni parlamentben legalább még egy ellenzéki pártra. A legnagyobb ellenzéki párt támogatóinak háromnegyede (75...
2025.07.10.
Ma szavaznak az Európai Parlamentben az Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról. A közép-európaiak többsége negatív véleménnyel van az Európai Bizottság korrupcióval...