Az európaiak elégedetlenek Brüsszel válságkezelésével és békét várnak az új Európai Parlamenttől

Az Európai Parlament megrendelésére készített Eurobarometer-kutatás szerint az európaiak többsége elégedetlen az EU fellépéseivel a migráció (71 százalék) és az orosz-ukrán háború (58 százalék) kérdésében. A kutatásból az is kiderül, hogy az európaiak a legnagyobb arányban a béke védelmét (47 százalék) várják az újonnan megválasztott Európai Parlamenttől a következő öt évben.

Az Európai Parlament 2024. évi tavaszi Eurobarometer-kutatása többek között azt vizsgálta, hogyan látják az európaiak az Európai Unió működését és mely értékek védelmét várják a júniusban választott Európai Parlament képviselőitől. Az EP-választás évében különösen fontos kérdések ezek, az eredmények azonban korántsem hízelgőek a brüsszeli vezetés számára. Az európaiak többsége ugyanis elégedetlen azzal, ahogyan az EU eddig kezelte a válságokat, és a háborúpárti fősodorral szemben a békét tartja első számú prioritásnak a következő időszakban. Az Eurobarometer eredményei alapján nagy igény mutatkozik arra, hogy fordulat történjen Brüsszelben.

az europaiak elegedetlenek bruesszel valsagkezelesevel es beket varnak az uj europai parlamenttol1
Az európaiak többsége elégedetlen Brüsszel válságkezeléseivel

Az európaiak egyértelmű többsége nem ért egyet a migráció- és háborúpárti fősodor mostani politikájával. Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek vagy elégedetlenek az Európai Unió válságkezelésével különböző területeken, szinte minden ügynél a többség elégedetlenségének adott hangot. A polgárok 71 százaléka elégedetlen a migráció, 58 százaléka pedig az orosz-ukrán háború kezelésével. Hasonlóképpen nagy arányban vannak a csalódottak a sokat hangoztatott klímaváltozás elleni fellépés kapcsán (61 százalék), de a korábban közös adósság nélkül működő EU-nak a gazdasági és pénzügyi helyzet-menedzselését illetően is (58 százalék).

az europaiak elegedetlenek bruesszel valsagkezelesevel es beket varnak az uj europai parlamenttol1
Az európaiak többsége békét vár az új Európai Parlamenttől

Nagyjából ötven nap múlva az európai polgárok új Európai Parlamentet választanak. Az Eurobarometer-kutatás arra is kíváncsi volt, hogy az európaiak mit várnak az új Európai Parlamenttől. A válaszok pedig egyértelműek: a jelenlegi háborúpárti álláspont helyett a béke védelmét.

Arra a kérdésre, hogy az új Európai Parlamentnek mely értékeket kell „kiemelten módon védelmeznie a következő öt évben”, az európai polgárok legnagyobb arányban (47 százalék) a békét nevezték meg az első és második helyen. Ezt követi a demokrácia (33 százalék), valamint a szólás- és gondolatszabadság védelme (21 százalék), s fele annyian sem említették az évek óta tartó, európai szintű boszorkányüldözések ellenére sem a jogállamiságot (20 százalék).

Az Európai Parlament 2024. évi tavaszi Eurobarometer-kutatásának adatfelvételei 2024. február-márciusában készültek, személyes adatfelvétellel. EP Spring 2024 Survey: Use your vote – Countdown to the European elections – április 2024 – – Eurobarometer survey (europa.eu)

Sajtó- közlemények

2024.06.25.
A hazai médiapiac helyzetének kérdése állandó téma, nemcsak az országhatárokon belül, de nemzetközi szinteken is. A Nézőpont Intézet „Sajtószabadság Magyarországon 2024” című elemzése tényalapon...
2024.06.17.
Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf...
2024.06.10.
Európai Parlamenti és önkormányzati választás-értékelő rendezvény A Nézőpont Intézet és a Mandiner közösen tartott választásértékelő rendezvényt a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati...
2024.06.10.
A Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumoknak kétharmadát (135...
2024.06.01.
Az EP-választás tétje: lesz-e világháború-ellenes többség Az európai parlamenti választások legfontosabb kérdése a mandátumszámok megoszlása mellett, hogy mekkora arányban lesznek a világháborút...
2024.05.30.
„ Merre tovább Európa?” Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a...
2024.05.29.
Elindult a partpreferencia.hu, amely közérthetően és szakmailag megalapozottan mutatja be az egyes közvélemény-kutató intézetek „legvalószínűbb listás választási eredményre” vonatkozó...
2024.04.18.
Az Európai Parlament megrendelésére készített Eurobarometer-kutatás szerint az európaiak többsége elégedetlen az EU fellépéseivel a migráció (71 százalék) és az orosz-ukrán háború (58 százalék)...
2024.02.21.
Az Alapjogokért Központ, a Danube Institute, a Nézőpont Intézet és Századvég Alapítvány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hiszen aggályosnak tartják, hogy amíg a köztudottan Soros-hálózathoz...
2024.02.15.
Magyarország-kép a nemzetközi sajtóban címmel mutatta be a Nézőpont Intézet a 18 országra kiterjedő, 15 nyelvterület 100 politikailag releváns online és nyomtatott sajtótermékét vizsgáló kutatását a...
2024.01.11.
Kutatói kerekasztal – öt hónappal az EP-választások előtt címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Alapítvány...
2023.11.21.
A Nézőpont Intézet arra vállalkozott idei, Hófehér gazdaság felé című kutatásában, hogy a regionális különbségek és az időbeni változások figyelembevételével vizsgálja meg a közép-európai térség...