Nézőpont Intézet rendezvény: karácsony-ellenes hangulat Budapesten, modellváltás a baloldalon

Európai Parlamenti és önkormányzati választás-értékelő rendezvény

A Nézőpont Intézet és a Mandiner közösen tartott választásértékelő rendezvényt a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás kapcsán.

Mráz Ágoston Sámuel, Nézőpont Intézet vezetője, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Lomnici Zoltán, Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója és Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója közösen értékelték az előző nap tartott választások tanulságait.

Szánthó Miklós véleménye szerint mind az EP-, mind az önkormányzati választáson a Fidesz győzött. Meglepő helyzet, hogy patthelyzet alakult ki a fővárosban, jelentős számú érvénytelen szavazattal, elhúzódó végleges eredménnyel. Kiemelte, hogy a Fideszé a legjobb kontinentális eredmény Európában, abszolút többséget szereztek a választáson. Nagy eredmény, hogy az összes vármegyében győzött a Fidesz, emellett 15 megyei jogú város jobboldali, 10 baloldali vezetésű lett. Véleménye szerint Szentkirályi visszaléptetésével nyílt meg a lehetőség, hogy Karácsony Gergely helyett új főpolgármestere legyen Budapestnek. A tegnapi nap tanulságaként kifejtette, hogy óriási többség tette le a békepárti többség mellett voksát.

Mráz Ágoston Sámuel szerint hatalmas meglepetés nem történt, hiszen hasonló számokra lehetett számítani. Kiemelte, hogy a közel 45 százalékos eredmény a ciklus felénél hatalmas teljesítmény, nincs olyan erő, ami megközelítette volna a Fidesz támogatottságát. A kormánypárt a mandátumok 52 százalékát kapta az EP-választáson, a Nézőpont Intézet ma reggeli közleménye alapján pedig a Fidesznek kétharmada lenne, 135 mandátumot tudna elérni a tegnapi eredmények alapján egy országgyűlési választáson. Ez a pártstruktúra nagyon fontos a 2026-os választások szempontjából, ugyanis ennek mentén fognak alakulni a pártmozgások.

A Főváros kapcsán elmondta, hogy a jelenlegi eredmények alapján nem lenne többsége Karácsony Gergelynek, Karácsony-ellenes hangulat van a fővárosban. A 33 fős közgyűlésben 10 mandátum a Fideszé, 10 a Tisza Párté, így Karácsony Gergely nem tudná irányítani a fővárost, ellenben Vitézy Dávid jobban tudna alkalmazkodni a kialakult helyzethez. A közgyűlési támogatottság alapján a Fidesz a legerősebb párt Budapesten is, azonban Szentkirályi Alexandrára hatalmas munka vár, hogy a fővárosi Fideszt megszervezze, megerősítse.

Az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a legháborúpártibb országok vezetői, a francia és német kormány súlyos vereséget szenvedett, viszont a magyar mellett az olasz kormány nagy arányú győzelmet aratott.

Lomnici Zoltán szerint fontos mozzanat a francia jobboldali tömörülés, Giorgia Meloni, illetve a spanyol jobboldal előretörése. Ilyen nehéz terepen ilyen jó eredményt elérni nagy teljesítmény, hiszen a tegnapi európai szinten is fölényes a győzelem. A főpolgármester-választás kapcsán véleménye szerint lesz újraszámlálás, ez egy hosszabb jogi procedúra lesz, de egy héten belül lesz döntés.

Békés Márton szerint nagy Fidesz-győzelem született, soha ennyi jobboldali szavazó nem ment el eddig, több, mint 2 millióan szavaztak a kormánypártra.

Kiemelte, hogy súlyos szuverenitásvédelmi problémák tapasztalhatóak Magyar Péter jelensége kapcsán, ismét kívülről akarnak beavatkozni a magyar belügyekbe. Felhívta a figyelmet, hogy a főváros déli részén és a külvárosokban jobboldali blokk alakult ki, míg a baloldalon modellváltás történt, ahonnan a választáson kisöpörték a Jobbikot és a Momentumot

Összefoglalva elmondta, hogy több, mint 14 éve van hatalmon az Orbán-rendszer, hatalmas történelmi felhatalmazás van mögötte, hosszú évek óta képtelen az ellenzék legyőzni.

Sajtó- közlemények

2024.06.25.
A hazai médiapiac helyzetének kérdése állandó téma, nemcsak az országhatárokon belül, de nemzetközi szinteken is. A Nézőpont Intézet „Sajtószabadság Magyarországon 2024” című elemzése tényalapon...
2024.06.17.
Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf...
2024.06.10.
Európai Parlamenti és önkormányzati választás-értékelő rendezvény A Nézőpont Intézet és a Mandiner közösen tartott választásértékelő rendezvényt a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati...
2024.06.10.
A Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumoknak kétharmadát (135...
2024.06.01.
Az EP-választás tétje: lesz-e világháború-ellenes többség Az európai parlamenti választások legfontosabb kérdése a mandátumszámok megoszlása mellett, hogy mekkora arányban lesznek a világháborút...
2024.05.30.
„ Merre tovább Európa?” Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a...
2024.05.29.
Elindult a partpreferencia.hu, amely közérthetően és szakmailag megalapozottan mutatja be az egyes közvélemény-kutató intézetek „legvalószínűbb listás választási eredményre” vonatkozó...
2024.04.18.
Az Európai Parlament megrendelésére készített Eurobarometer-kutatás szerint az európaiak többsége elégedetlen az EU fellépéseivel a migráció (71 százalék) és az orosz-ukrán háború (58 százalék)...
2024.02.21.
Az Alapjogokért Központ, a Danube Institute, a Nézőpont Intézet és Századvég Alapítvány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hiszen aggályosnak tartják, hogy amíg a köztudottan Soros-hálózathoz...
2024.02.15.
Magyarország-kép a nemzetközi sajtóban címmel mutatta be a Nézőpont Intézet a 18 országra kiterjedő, 15 nyelvterület 100 politikailag releváns online és nyomtatott sajtótermékét vizsgáló kutatását a...
2024.01.11.
Kutatói kerekasztal – öt hónappal az EP-választások előtt címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Alapítvány...
2023.11.21.
A Nézőpont Intézet arra vállalkozott idei, Hófehér gazdaság felé című kutatásában, hogy a regionális különbségek és az időbeni változások figyelembevételével vizsgálja meg a közép-európai térség...