Nézőpont Intézet fogyasztói barométere 2024. szeptember: Bizakodóak a magyarok-minden adott a fogyasztás bővüléséhez

Az orosz-ukrán háború és az Európai Unió elhibázott szankciós politikája okozta válságon túllendülni látszanak a magyar háztartások és bizakodóak a jövőt illetően: a magyarok anyagi helyzete az elmúlt egy évben javult, a családok pedig optimistábbá váltak, hiszen mintegy 1 millió háztartás tervez nagyobb kiadást a közeljövőben – ez derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatáson alapuló Fogyasztói Barométeréből.

A Nézőpont Intézet először egy évvel ezelőtt, most pedig ötödik alkalommal készítette el a magyar háztartások pénzügyi helyzetét és fogyasztását vizsgáló Fogyasztói Barométert, amely 1000 fős, a hazai háztartásokra reprezentatív közvélemény-kutatási adatokon alapul. Az elemzés azt mutatja, a magyarok bizakodóak a jövőt illetően és minden adott a fogyasztás bővüléséhez: a háztartások erre szánt forrásai egy év alatt megnövekedtek és az emberek szándéka is megvan, hogy többet fordítsanak fogyasztásra.

Éves összehasonlításban (2023 és 2024 szeptembere) látható, hogy a háztartások átlagos jövedelme egy év alatt havi nettó 503 ezerről 600 ezerre nőtt, ahogy a háztartások által elkölthető pénzmennyiség is emelkedett (nettó 602,5 ezerről 623,5 ezerre, amely magában foglalja már a jövedelmen túl az erre használható megtakarításokat vagy hiteleket is). Mindez egyben azt is eredményezte, hogy az emberek a takarékoskodás helyett a fogyasztásukat kezdik erősíteni, hiszen a háztartások alapvető fogyasztásra fordított kiadásai szintén megnövekedtek (244 ezer forintról 274,5 ezerre).

Végül a magyarok jövőbe vetett bizalmát igazolja, egyben a fogyasztás bővülését vetíti előre, hogy a háztartások fogyasztási szándéka is erősödik, hiszen mintegy egymillió háztartás (az összes háztartás 25 százaléka) tervez nagyobb kiadást a következő három hónapban. Mindeközben pedig (márciushoz képest) 15-ről 21 százalékra nőtt azok aránya, akik többletjövedelem esetén inkább költekeznének, semmint megtakarítanának.

A Nézőpont elemzése összességében tehát azt mutatja, hogy a magyarok túllendülni látszanak a háború okozta válságon és minden adott a fogyasztás bővüléséhez, hiszen ehhez mind az emberek anyagi feltételei, mind pedig a szándéka meg van ehhez.

A teljes Fogyasztói Barométer az alábbi linken érhető el.

Módszertan: a Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométere 1000 referenciaszemély telefonos megkérdezésével készült 2024. szeptember 23-25. között, mely reprezentatív a hazai háztartások összességére taglétszám és korösszetétel alapján.

Gazdaságkutatások

2024.10.22.
Az orosz-ukrán háború és az Európai Unió elhibázott szankciós politikája okozta válságon túllendülni látszanak a magyar háztartások és bizakodóak a jövőt illetően: a magyarok anyagi helyzete az...
2024.07.05.
A Nézőpont Intézet 2024 júniusában is elkészítette a magyar háztartások pénzügyi helyzetét és fogyasztását vizsgáló Fogyasztói Barométert. Az 1000 fős telefonos kutatás adatai önbevalláson...
2024.06.06.
2020-ban röppent fel a hír, hogy a magyar kormány visszavásárolná a budapesti repteret, amelynek többségi tulajdonosi részesedését 2005-ben 75 évre szóló koncesszió keretében privatizálta az első...
2024.05.09.
A héten egyhetes körútra érkezett Európába Hszi Csin-ping kínai elnök, az út során pedig tárgyal Macron francia és Vucic szerb elnökkel, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, valamint a csak emiatt...
2024.04.22.
A Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométere 2024 március végén ismét megvizsgálta a háztartások pénzügyi helyzetét, fogyasztási szokásait, jövedelmi várakozásait és terveit. Az 1000 fős telefonos...
2024.04.11.
A 2022-es évben az orosz-ukrán háború következményeként energiaválság alakult ki egész Európában. A földgáz és az nyersolaj ára az egekbe szökött, ahogy a földgáz árához kötött villamos energiáé is....
2024.03.22.
A napokban nagy sajtónyilvánosságot kapott, hogy a SPAR tulajdonosai panaszt nyújtottak be Magyarország ellen a kormány által 2022-ben bevezetett különadó diszkriminatív mivolta miatt.[1] A Nézőpont...
2024.03.18.
Budapest legfontosabb jövedelmi forrása, az iparűzési adóból származó bevétel Karácsony Gergely főpolgármesteri hivatali ideje alatt 85 százalékkal nőtt, vagyis közel duplájára emelkedett. A...
2024.01.19.
A Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométere 2023 végén ismét megvizsgálta a háztartások pénzügyi helyzetét, fogyasztási szokásait és jövedelmi várakozásait. A kérdőíves lakossági felmérés a háztartások...
2023.12.18.
A magyarok négyötöde idén is ajándékozással készül karácsony ünnepére, azokat viszont főként megtakarításból és jövedelemből vásárolják, a hitelből való költekezésre szinte senki nem készül – derül...
2023.12.12.
Az Európai Bizottság ajánlására a december 14-15-i Európai Tanács elé kerülhet az ukrán csatlakozási folyamat megkezdésének ügye, miközben a magyar kormány inkább egy partnerségi megállapodás felé...
2023.12.01.
A közelmúltban a sajtó több ízben foglalkozott az Eurostat friss adatával, amely szerint 2022-ben, vásárlóerő-paritáson[1] számolva Magyarországon az egy főre jutó GDP az EU átlagának 76,6 százaléka...