AZ ÚJSZERŰ ÉS HAGYOMÁNYTISZTELŐ ÁLLAMFŐ – Novák Katalin első 100 napja

Novák Katalint az Országgyűlés 2022. március 14-én választotta meg Magyarország államfőjének, s május 10-én lépett hivatalba. A Nézőpont Intézet áttekintette az elnökasszony első száz hivatali napját, megvizsgálta támogatottságát és kísérletet tett népszerűségének magyarázatára.

Az ötéves elnöki mandátum első öt százalékánál tartva, az államfő személyét ismerők körében több mint minden második magyar (52 százalék) gondolja úgy, hogy Novák Katalin összességében az elvárásoknak megfelelően tölti be az elnöki tisztséget, s kevesebb mint minden harmadik (30 százalék) vélekedik ezzel ellenkezőleg.

Novák Katalin magas népszerűsége két tényezőre vezethető vissza: újszerűségére és hagyománytiszteletére. Az új államfő újszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Novák Katalin fiatal, nő és a gyermeknevelés mindennapos kihívás számára. Mindhárom tulajdonság egyedivé teszi az eddigi magyar köztársasági elnökök között, bizonyos értelemben az államfőkkel szembeni kliséket is felülírják.

A Nézőpont Intézet elemzésében áttekintette Novák Katalin hagyománykövetési stratégiáját. Az elnökasszony nem vett át minden elődjétől minden szokást, de minden elnökségből integrált egy-egy olyan jellemzőt, amely meghatározta az államfők tevékenységét, és amelyet pozitívumként lehet kiemelni az adott elnöki ciklusból. Az elemzés ezen a linken elérhető.