AKTÍV, KÖZVETLEN ÉS AUTONÓM – Az új köztársasági elnök első fél éve

November 10-én töltötte be hivatali idejének első fél évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet áttekintette, hogy ez idő alatt milyen irányban fejlődött az elnökasszony államfői szerepfelfogása, és ez milyen hatással volt népszerűségére.

Jelentősen megnőtt a Novák Katalin államfői tevékenységével elégedettek aránya. Míg augusztusban az államfő személyét ismerő magyarok körében 52 százalék, addig novemberben már 63 százalék vélekedett úgy, hogy összességében az elvárásoknak megfelelően tölti be az államfői tisztséget. Az elégedetlenek aránya ugyanezen időszakban ötödével csökkent, 30 százalékról 24 százalékra.

Novák Katalin növekvő népszerűsége három államfői karakterjegyre vezethető vissza: aktív és hídépítő diplomáciai tevékenységére, a hétköznapi emberek kihívásaira nyitott, közvetlen személyiségére, valamint a saját értékrendjén alapuló, autonóm politikai szerepfelfogására.

Hivatali idejének első fél évében rendkívül aktív diplomáciai munkát végzett. 19 országban mintegy 37 kiemelkedő eseményen vett részt. Intenzív nemzetközi tevékenységét a háború vonatkozásában a békepártiság, Magyarország vonatkozásában a kapcsolatépítő „ajtónyitogatás” politikája határozta meg. Az elmúlt fél évben végzett munka kétségtelenül hozzájárult az elnökasszony növekvő népszerűségéhez, s ezt támasztja alá, hogy az államfő személyét ismerő magyarok 57 százaléka szerint Novák Katalin jól képviseli Magyarországot a nemzetközi diplomáciában.

Sűrű programjaiban megmutatkozott közvetlensége, új államfői műfajt teremtett az együttérzésben és az emberek megértésében. Személyes jelenléte, beszélgetései, s a hétköznapi kihívások képviselete is mind hozzájárultak magas népszerűségéhez. Ez tükröződik a közvéleményben is, az államfő személyét ismerő magyarok többsége (53 százalék) úgy gondolja, hogy Novák Katalin megérti a hétköznapi emberek problémáit.

Autonóm politikai szerepfelfogása saját értékrendjének felvállalásában és a pártos vitákon való felülemelkedésben mutatkozott meg. Döntései személyes meggyőződéséből fakadtak, amelyekben nem befolyásolta sem az ellenzéki pártok, sem a média nyomásgyakorlása, de nem hagyta szó nélkül a kormánypárti többség döntéseit sem. A magyarok többsége úgy látja, hogy egy erős értékrenddel bíró elnökről van szó. Ezt igazolja, hogy az államfő személyét ismerő magyarok döntő többsége, 68 százaléka gondolja úgy, hogy Novák Katalin kiáll amellett, amiben hisz, s mindössze 12 százalék vélekedik ezzel ellentétesen.

A teljes elemzés ide kattintva olvasható.

Politikai elemzések

2023.09.14.
Bemutatták a Magyar-Német Barométer 2023-as eredményeit. A tanulmány legfontosabb megállapításai az alábbiak: A németek kevésbé tájékozódnak Magyarországról, mint a magyarok Németországról. A két...
2023.05.25.
Összefoglaló A 2024-es európai parlamenti választások tétje, hogy lesz-e fordulat az Európai Unióban 2024-ben: a föderalista erők folytatják akadálytalanul az Európai Unió szuperállammá szervezését,...
2023.05.11.
Összefoglaló Május 10-én töltötte be hivatali idejének első évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy egy esztendőt követően hogyan változott...
2023.03.17.
Néhányan meglepődtek, amikor a magyar kormány gyors döntéssel támogatta Ukrajna EU-tagjelöltté válását. Úgy érezték, hogy a kárpátaljai magyarság elleni sorozatos atrocitások vagy Zelenszkij...
2023.02.15.
Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton – derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a jogi és politikai fejlemények figyelembevételével készített a jogállamiság helyzetéről az...
2022.12.08.
Február 24-én nem csupán egy helyi fegyveres konfliktus bontakozott ki Oroszország és Ukrajna között, de új időszámítás kezdődött Európa történetében is. Az Európai Unió keletkezése és eddigi...
2022.11.12.
November 10-én töltötte be hivatali idejének első fél évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet áttekintette, hogy ez idő alatt milyen irányban fejlődött az...
2022.08.19.
Novák Katalint az Országgyűlés 2022. március 14-én választotta meg Magyarország államfőjének, s május 10-én lépett hivatalba. A Nézőpont Intézet áttekintette az elnökasszony első száz hivatali...
2022.03.23.
Összefoglaló A magyar választási rendszer 2011-es reformja számos társadalmi, politikai és közjogi elvárásnak tett eleget. Ennek ellenére az új szabályozással szemben több kritika is...
2022.02.01.
A 2014-es kelet-ukrajnai konfliktus óta Vlagyimir Putyint a liberális média fősodra a világpolitika nemkívánatos személyének titulálja, és azzal a kérdéssel, hogy lehet-e Putyinnal találkozni,...
2021.12.11.
2021-ben a tizenkét közép-európai ország háromnegyedében volt kormányválság. Csak a magyar, a szerb és a horvát kormány tudta megőrizni stabilitását – ez derül ki a Nézőpont Intézet összehasonlító...
2021.09.23.
Összefoglaló Az Európai Parlament (EP) befolyása az intézmény létrejötte óta a módosító szerződéseknek köszönhetően folyamatosan növekedett. 42 éve csábító tévútra tért, és ma már nem az Európai...