A Nézőpont Intézet arra vállalkozott idei, Hófehér gazdaság felé című kutatásában, hogy a regionális különbségek és az időbeni változások figyelembevételével vizsgálja meg a közép-európai térség gazdaságfehérítési eredményeit az Eurobarometer és saját közvélemény-kutatásainak, valamint az Európai Bizottság gazdasági becsléseinek másodelemzésével.

Hanns-Seidel Alapítvány és a Nézőpont Intézet közötti együttműködés keretében szervezett rendezvényt Dr. Markus Ehm, a Hanns Seidel Alapítvány Közép-Európa regionális projektjének vezetője nyitotta meg. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az Eurobarometer korrupcióval kapcsolatos közvélemény-kutatási eredményein keresztül mutatott rá, hogy az elmúlt évtized a gazdaságfehérítés kiemelkedő időszaka volt. Ennek bizonyítéka többek között, hogy 2010 után háromszorosára nőtt a kormány korrupcióellenes erőfeszítéseivel elégedettek aránya és több mint felére csökkent a korrupciót tapasztalók köre Magyarországon.

Vukovich Gabriella gazdaságkutatási igazgató a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási eredményeit és az Európai Bizottság gazdasági becsléseit bemutatva kiemelte, hogy igazi sikertörténet volt az áfa-rés csökkentése, amivel jelentős áfa-bevétel növekedést tudott elérni a kormány. 

A kutatás eredményeinek bemutatását követően Varga Mihály pénzügyminiszter előadásában kiemelte, hogy a gazdaságfehérítés kulcsa, hogy az adókat nem növelni, hanem beszedni kell. Ha mindenki tisztességesen befizeti a rá kirótt adót, a beérkező nagyobb bevételnek köszönhetően nem csak nem kell adókat növelni, hanem adókat is lehet csökkenteni. Az elmúlt évtized fontos gazdaságpolitikai eleme volt, hogy a munkát terhelő adókról a fogyasztási adókra helyezték az adórendszer súlypontját. Az olyan új digitális eszközök mint például az EKÁER, az online pénztárgépek, az online számlarendszer, a POS-terminálok telepítése mellett nemcsak hatékony, de népszerű intézkedés volt az adóbevallások automatizálása. Ma már több, mint 5 millió adóbevallás 80 százalékát a NAV készíti el. A Miniszter által felsorolt gazdaságpolitikai intézkedések mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre.

A teljes elemzés az alábbi linken olvasható

The entire study is available at the link below.

Sajtóközlemények

2024.11.22.
A Nézőpont Intézet nyolcadik alkalommal vizsgálta a németek Magyarországról és a magyarok Németországról alkotott képét különböző kérdésekben. A tanulmányból kiderült, hogy a magyar-német...
2024.11.20.
A Nézőpont Intézet november 19-én, Brüsszelben mutatta be elemzését, melyben az Európai Unió intézményei jogállami kritériumoknak való megfelelését vizsgálta. A tanulmány 18 olyan területet...
2024.11.08.
A Nézőpont Intézet hallgatók körében végzett kutatása szerint a modellváltó egyetemek hallgatóinak nagy többsége elégedett egyetemi körülményeivel, miközben javuló tendenciákat is érzékel. Az...
2024.06.25.
A hazai médiapiac helyzetének kérdése állandó téma, nemcsak az országhatárokon belül, de nemzetközi szinteken is. A Nézőpont Intézet „Sajtószabadság Magyarországon 2024” című elemzése tényalapon...
2024.06.17.
Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf...
2024.06.10.
Európai Parlamenti és önkormányzati választás-értékelő rendezvény A Nézőpont Intézet és a Mandiner közösen tartott választásértékelő rendezvényt a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati...
2024.06.10.
A Fidesz-KDNP nyerte a szavazatok 44,61 százalékos arányával az európai parlamenti választásokat, mely teljesítménnyel egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumoknak kétharmadát (135...
2024.06.01.
Az EP-választás tétje: lesz-e világháború-ellenes többség Az európai parlamenti választások legfontosabb kérdése a mandátumszámok megoszlása mellett, hogy mekkora arányban lesznek a világháborút...
2024.05.30.
„ Merre tovább Európa?” Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról címmel közös kutatói kerekasztal-beszélgetést rendezett az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a...
2024.05.29.
Elindult a partpreferencia.hu, amely közérthetően és szakmailag megalapozottan mutatja be az egyes közvélemény-kutató intézetek „legvalószínűbb listás választási eredményre” vonatkozó...
2024.04.18.
Az Európai Parlament megrendelésére készített Eurobarometer-kutatás szerint az európaiak többsége elégedetlen az EU fellépéseivel a migráció (71 százalék) és az orosz-ukrán háború (58 százalék)...
2024.02.21.
Az Alapjogokért Központ, a Danube Institute, a Nézőpont Intézet és Századvég Alapítvány levélben fordult az Európai Bizottsághoz, hiszen aggályosnak tartják, hogy amíg a köztudottan Soros-hálózathoz...