NYOLC KÜLÖNBSÉG GYURCSÁNY ÉS ORBÁN VÁLSÁGKEZELÉSE KÖZÖTT

Az elmúlt másfél évtizedben két gazdasági válságperiódusa volt a magyar gazdaságnak: a 2008-as euróválság és a 2020-as koronaválság. Az előbbi válságot Gyurcsány Ferenc válságnövelő politikája súlyosbította: koncepciótlan válságkezelése gazdasági, társadalmi és politikai összeomlást eredményezett. A járványválságot Orbán Viktor kormányának következetesebb intézkedései kísérték: megőrizte a gazdasági, társadalmi és politikai stabilitást. A két válság természetét tekintve eltért egymástól, de a válságkezelő kompetenciák összevethetők. A két kormányzás világválság idején nyújtott eredményei szembetűnő különbséget mutatnak. A Nézőpont Intézet a kormányzás nyolc kiemelt területén hasonlította össze a két időszakot, melyből jól látható, hogy míg Gyurcsány Ferenc kormánya a gazdasági válság növelésében, addig Orbán Viktor kormánya a gazdasági válság elkerülésében jeleskedett.

„Politikai értelemben tizenhárom éve egy törékeny, instabil kormány volt hatalmon, míg az Orbán-kabinetnek kétharmados parlamenti többsége van, társadalmi támogatottsága a krízis idején is nagy volt, s most is az.”- jelent meg ezzel az idézettel a Figyelő hetilap aktuális számában a válságkezelésről készített összehasonlító elemzés.

  1. Válság előtti Magyarország: legyengült vs. megerősödött
  2. Nyugdíjak: csökkentés vs. emelés
  3. Családok: elszegényítés vs. kiemelt támogatás
  4. Munkahelyek: Jövedelemadó-emelés vs. munkát terhelő adók csökkentése
  5. Vállalkozások: pluszteher vs. pluszsegítség
  6. Egészségügy: forráskivonás vs. többletforrás
  7. Fogyasztás és ingatlan adózása: új és magasabb vs. kevesebb és kisebb
  8. Fiatalok: Érdektelenség vs. támogatás

A teljes elemzés az alábbi linkre kattintva érhető el.

Politikai elemzések

2023.09.14.
Bemutatták a Magyar-Német Barométer 2023-as eredményeit. A tanulmány legfontosabb megállapításai az alábbiak: A németek kevésbé tájékozódnak Magyarországról, mint a magyarok Németországról. A két...
2023.05.25.
Összefoglaló A 2024-es európai parlamenti választások tétje, hogy lesz-e fordulat az Európai Unióban 2024-ben: a föderalista erők folytatják akadálytalanul az Európai Unió szuperállammá szervezését,...
2023.05.11.
Összefoglaló Május 10-én töltötte be hivatali idejének első évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy egy esztendőt követően hogyan változott...
2023.03.17.
Néhányan meglepődtek, amikor a magyar kormány gyors döntéssel támogatta Ukrajna EU-tagjelöltté válását. Úgy érezték, hogy a kárpátaljai magyarság elleni sorozatos atrocitások vagy Zelenszkij...
2023.02.15.
Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton – derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a jogi és politikai fejlemények figyelembevételével készített a jogállamiság helyzetéről az...
2022.12.08.
Február 24-én nem csupán egy helyi fegyveres konfliktus bontakozott ki Oroszország és Ukrajna között, de új időszámítás kezdődött Európa történetében is. Az Európai Unió keletkezése és eddigi...
2022.11.12.
November 10-én töltötte be hivatali idejének első fél évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet áttekintette, hogy ez idő alatt milyen irányban fejlődött az...
2022.08.19.
Novák Katalint az Országgyűlés 2022. március 14-én választotta meg Magyarország államfőjének, s május 10-én lépett hivatalba. A Nézőpont Intézet áttekintette az elnökasszony első száz hivatali...
2022.03.23.
Összefoglaló A magyar választási rendszer 2011-es reformja számos társadalmi, politikai és közjogi elvárásnak tett eleget. Ennek ellenére az új szabályozással szemben több kritika is...
2022.02.01.
A 2014-es kelet-ukrajnai konfliktus óta Vlagyimir Putyint a liberális média fősodra a világpolitika nemkívánatos személyének titulálja, és azzal a kérdéssel, hogy lehet-e Putyinnal találkozni,...
2021.12.11.
2021-ben a tizenkét közép-európai ország háromnegyedében volt kormányválság. Csak a magyar, a szerb és a horvát kormány tudta megőrizni stabilitását – ez derül ki a Nézőpont Intézet összehasonlító...
2021.09.23.
Összefoglaló Az Európai Parlament (EP) befolyása az intézmény létrejötte óta a módosító szerződéseknek köszönhetően folyamatosan növekedett. 42 éve csábító tévútra tért, és ma már nem az Európai...